2013. június 12., szerda

Paleolit étrend és várható élettartam


A paleolit étrend elmélete - érdekes módon - csupán a XX. század vége felé kezdett meghonosodni néhány fejlettnek mondott, nyugati országban. Valószínűnek tartjuk, hogy azért sem került szem elé korábban, mert az utóbbi száz évben szinte minden tudóst és laikust megtévesztett az a tény, hogy az ősemberek „csupán” 35-40 évet éltek. 
A kőkorszaki ember várható élettartamának alábecsülése eleve félreértelmezésen alapult, hiszen az ősember szélsőséges körülményekhez képest élt meglehetősen sokáig, túlélve több ezer éves hosszabb-rövidebb európai jégkorszakot. A kőkorszaki ember veszélyes földrajzi terepen és extrém éghajlaton sokféle ragadozóval és mérges kígyóval körülvéve, maláriától sújtott területeken élt és vadászott nap, mint nap. Azok a veszélyek, amelyek reálisan körülvették az ősember mindennapjait a csecsemőkortól a felnőttkorig, meghaladják nagyjából az összes karosszékben ülő tudós képzeletét és tárgyi tudását, ezért ezeket a tényezőket legtöbbször figyelmen kívül hagyják.

2013. május 10., péntek

Májusi anyakehely szamócával

Még márciusban történt, hogy igazán különleges főzőiskolai tapasztalatokra tettem szert. Az itt következő finomság eredeti receptje is attól az olasz séftől származik, akit volt szerencsém a Gresham Palotában megismerni két hónappal ezelőtt. E bejegyzés erejéig a tőle kapott ismereteket ötvöztem a saját konyhám sajátosságaival, illetve a május ajándékaival – fogadjátok szeretettel.


Korábban egyébként sohasem vettem részt főzőtanfolyamon, és egyáltalán eszembe se jutott, hogy érdemes volna ilyesmivel tölteni az időmet, különösen nem hétvégén. Na, most már egészen másképpen gondolom, köszönhetően a budapesti Four Seasons főzőiskolájának. Ugyanis az ott megismert különleges emberek, a sajátos íz élmények és egyáltalán az a szépségesen hangulatos art nouveau környezet mesés szombati napot eredményezett.

2013. április 21., vasárnap

Bőséges és minőségi állati fehérje az ősmagyarok konyhájában

Hát az történt, hogy addig olvastam (csupa kedvtelésből) a még ma is kőkorszaki körülmények között élő törzsek étkezési és életviteli szokásairól, világnézetéről, gyermeknevelési és egyéb kulturális jellemzőiről, hogy egyszer csak hazaérkeztem a saját népem őstörténetéhez. Micsoda kerülőút, nem gondoljátok? Egészségesen modern, mégis egyszerű életvitelt keresve, újdonsült anyukaként támaszért nyúlva azért, hogy a szívem szerint nevelhessek, megtaláltuk a paleot, a szép szülést, a kötődő nevelés, és társaikat. De ez idáig mindezt idegen kultúrába ágyazva, világjáró antropológusok és gyakran idegen szerzők tollából.

Aztán egyszer csak, úgy emlékszem, éppen az ausztráliai bennszülöttekről olvasva, felderengett bennem egy kérdés. Nem is, igazából egy érzés. Hogy jó, ezt a tudást, szokásvilágot, kultúrát adják át ők egymásnak nemzedékről nemzedékre, de vajon nekem nem akar senki átörökíteni semmit? Vagy: mi az, amit esetleg éppen nekem kéne átmentenem?

2013. április 7., vasárnap

Télbúcsúztató narancsos torta

Azaz babaváró és télbúcsúztató. A barátnőm kisfia, Vincent azóta már megszületett, de az érzékeinkkel megragadható tavasz még várat magára Budapesten. Pedig már annyira hiányzik! A színei, az illata, de leginkább talán az ízei. A különösen hosszúra és hidegre sikerült télutó próbára teszi a türelmemet: friss ízekre vágyom, és azok még sehol sincsenek.


Friss tavaszi termény hiányában így maradnak a téli csemegék. A görög narancs igazán páratlan, és akkor is nagyon jól esik, amikor én már magyar szamócáról álmodom. Ehhez az ünnepi tortához pedig igazán kevés hozzávaló szükségeltetik, az élmény pedig maradandó. Bár lehet, hogy főleg Vincent miatt.


2013. március 15., péntek

Intelligencia és egészség

Aki szeret, etet – hirdeti egy kézzel írott tábla az Erzsike húsbolt filozófiáját a Lehel piacon. És ezen mindig elmosolyodom, de nemcsak azért, mert megerősítésre lelek benne, hanem azért is, mert a pult mögé pillantva a megtermett, vidám hentesekre, olyan őszintének tűnik ez a jelmondat. Ők tényleg így gondolják. És persze én is. De aki esetleg nem a szíve szavával hallaná ezt a jó tanácsot, annak elmondhatom, hogy úgy tűnik, neves kutatók is idevágó következtetésekre jutottak.



Különböző megközelítésben és megfogalmazásban, de számos kutatásból kiderült már, hogy a jó általános egészségi állapot és a magasabb intelligencia összefügg egymással. Számtalan betegség ugyanis ritkábban fordul elő fokozottan intelligens egyéneknél (kutatásokra való hivatkozás a lentiekben). A szív- és érrendszeri betegségek esetében például kimutatták, hogy az öt legfontosabb kockázati tényező közül az alacsony intelligenciahányados nagyon is meghatározó: veszélyességét tekintve az intelligencia-faktor közvetlenül a dohányzás után, a második helyre került (az alacsony intelligenciát pedig az alacsony jövedelem, a magas vérnyomás és a kevés fizikai aktivitás követte a kockázati tényezők listájában). Mint tudjuk - például paleo házi olvasmányból - a magas koleszterinszint soha nem is pályázott ilyen dobogós helyre.

2013. február 21., csütörtök

Téli teakeverék

Ez itt csak látszólag recept, igazából köszönetnyilvánítás, és még annál is több. Olyasmi, amit eddig nem tudtam vagy nem is mertem soha megfogalmazni, aztán hirtelen inspirációt merítettem Lurkó fiam ékesszólásából. Ez a teakeverék meg alkalmasnak bizonyult arra, hogy ezeket az érzéseimet szavakba is tudjam önteni.


A tea különféle gyógynövények egyvelege  (gyöngyírás a harmicas évekből), amelyet Papó szokott összeállítani az egész családnak. Minden gyermeke és unokája (és dédunokája) szokott kapni belőle, és egész télen át kitart. Tudtommal egy részét maga gyűjti, másik részét a piacon vásárolja, külön-külön megszárítja a hozzávalókat, és csak a legvégén keveri össze. Szeretem ezt a teát, és hogy így gondoskodik rólunk.

2013. február 10., vasárnap

Mire jó a paleo?

Olyan sok helyen utalunk már a saját válaszainkra, de gondoltuk, egy helyre gyűjtjük a jelenlegi érveinket, és egyúttal az elmúlt több mint három paleos év tapasztalatait is számba vesszük. Úgyis többen kíváncsiskodnak, hogy ez az étrend bevált-e vagy sem, így kétkedő olvasóknak is talán válasszal szolgálhatunk.


Nálunk minden esetre bevált. De hogy ez tényleg egészen a glutén-, laktóz-, cukor- és a többitől való mentesség miatt van-e így, vagy csak részben, vagy estleg azért, mert olyan jellegű odafigyelést sajátítottunk el az elmúlt évek során, ami ide vezetett, már nem tudnám megmondani. Szeretek úgy gondolni a paleora, mint egy keretre, vagy szempontrendszerre, ami hasznos iránymutatásokat nyújt, de a formát tartalommal megtölteni már egyéni (családi) kihívás.

2013. január 19., szombat

Vajas kenyér

Igazi vajas kenyér. Vagyis épphogy nem az, amelyik hasonlít a valódihoz, csak étrendi megfontolások miatt nincsen benne ez meg az. Hogy hányszor ettünk vajas kenyeret az elmúlt pár évben? Hát ritkán, fél kézen meg tudnám számolni. De mindig annyira jól esett! Különösen, ha azokra a kovásszal készült, kézzel gyúrt, kemencében sült házi kenyerekre gondolok, amik közül talán a gyímesi ízlik a legjobban.


Ha őszintén megfontolom, a vajas kenyér nélküli élet egyre nehezebb. Na, nem felnőtt, racionális okból, hanem azért, mert olyasvalakivel kell elfogadtatnunk a vajas kenyér nélküli szemléletünket, aki még csak most ébred rá arra, hogy ez milyen finom, és érdekes módon mások egyáltalán nem is iparkodnak ellenállni neki. 

2012. december 21., péntek

Hxaro – avagy ajándékozás a !Kung busmanoknál

A vadászó-gyűjtögető életmód mindenféle vonatkozása nagyon érdekel, különösen a közösségüket építő hagyományokat olvasom kiemelt érdeklődéssel a szűkös szabadidőmben. Az ajándékozási szokásaik talán azért is annyira eltérőek a mieinktől, mert a tárgyakhoz való viszonyulásuk egészen más jellegű, mint a nyugati ember esetében, és úgy érzem, ilyen tekintetben is sokat tanulhatunk tőlük.

A Föld legkülönfélébb pontjain élő archaikus népek sajátos, kölcsönösségen alapuló tárgyi csererendszereket építettek ki, amelyek sokféle társadalmi célt szolgáltak. Bár számos kulturális, tanult formája lehet az ajándékozásnak, egyes kutatók szerint az alapja mégis biológiai, és lényeges eleme ezeknek a viselkedésformáknak az ember tárgyakhoz történő csillapíthatatlan vonzódása.

2012. december 9., vasárnap

Ropogós mángold

A sötétzöld, leveles növények - még a pontos élettani hatásuk ismerete nélkül is - olyan egyértelműen fogyasztásra kínálkoznak a számomra, hogy egészen meglepődtem, amikor „kultúrnövény” leírását olvastam a mángoldnak. Ha kultúrnövény, akkor földművelés, és ha földművelés, akkor felkiáltójel - kattogott az agyam. Aztán rögtön mosolyogtam is magamon, hogy ilyen alapon szinte kizárólag csak a vadon termő szamóca és az erdőben gyűjtött fekete áfonya volt valaha is igazán paleo étel az életemben, azok is a Szent Anna tóra emlékeztetnek, nem pedig a hétköznapi táplálkozásunkra (de hogy jön ez ide?).

A leírások szerencsére hozzáfűzik: „ősi” kultúrnövény. És ez már egészen belesimul a paleos gondolatmenetbe. A mángoldot korábban próbáltam már főzelék formájában is elfogadtatni a családommal, és nem arattam nagy sikert – magamnál sem, nemhogy mondjuk Lurkónál. De ez a ropogós mángold, ez valami egészen más!

2012. november 20., kedd

Szoptatás éveken át – paleo módra?

Hát nem éppen. Arra viszonylag korán rájöttem, hogy ahogyan az étrendet sem, úgy a valamivel egyszerűbbnek tűnő szoptatást sem lehet ma valóságosan, a szó legszorosabb értelmében paleo módon művelni. De az elmúlt évek során meggyőződésemmé vált, hogy mégiscsak akkor járunk a legjobb úton, ha a vadászó-gyűjtögetők „igény szerinti” gyermeknevelési szokásaihoz a lehető legközelebb férkőzünk az anyatejes táplálás terén is.

Ez a gondolatsor még éppen aktuális nálunk. Pár hónappal ezelőtt még külső-belső kihívásnak neveztem volna, most meg már jó érzés írni róla, hiszen lám: milyen jól tettem, hogy elhittem mindazt, amit az elválasztódásról olvastam.

2012. október 31., szerda

Paleo gyermek, nem paleo gyermek

Történt ugyanis, hogy Lurkó fiúnk az önállóság útjára lépett. Alig pár hete következett be a változás, de kimondhatatlanul nagy megkönnyebbüléssel járt. Mármint nem az, hogy a bölcsődében – a korábbiaktól eltérően – már nem otthonról szállított paleo ételt eszik, hiszen mindattól, amiket mostanában a szájába vesz, végigvonul bennem valamiféle hideg borzongás. De a váltást megelőző feszültség olyan mértékű volt, hogy miután helyretettem magamban ezt az új helyzetet, úgy éreztem, fennebb léptem egy lépcsőfokot.

Az elengedés egész pontosan olyan érzés volt, mintha egy mély, tiszta lélegzetvételhez jutottam volna, amely egyúttal helyet eszközölt bennem valami másra is. Egyebek között például arra, hogy mennyire tisztelnem kell mások (különösen a saját fiam) önálló elhatározásait, az enyémektől eltérő vágyait, személyiségének sajátos megnyilvánulásait.

2012. október 16., kedd

Madárlesen: természetismeret kisgyermekkel

Úgy képzelem, hogy a madarak tavaszi és őszi vonulása valamilyen módon mindannyiunkat megérint, akár a tavasz hírnökeit várjuk, akár az elmúlt nyarat, és a rövidülő nappalokat siratjuk az elköltöző madarakkal együtt. Amióta szakmailag, madarászok által megszervezett madárlesre járunk, az ősz egészen különleges élményeket tartogat a számunkra.

A Magyar Madártani Egyesület (MME) ugyanis mindig október első hétvégéjén rendezi meg az őszi madármegfigyelő napokat. Ez a program valójában a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International által szervezett Európai Madármegfigyelő Napok magyarországi rendezvénye, amelyet mi is immár évek óta követünk. Lurkó számára azonban az idei program volt az első igazán élvezhető madárles.

2012. október 2., kedd

Sós-fokhagymás sütőtök

A Homoród-mentén élő nagytatámtól az idén tanultam meg egy számomra új, az éléskamra tartalmára vonatkozó életbölcsességet, miszerint szegény Szent György, gazdag Szent Mihály. Ha mostanáig Neked sem volt ismerős ez a mondás, ne bizonytalanodj el, kedves Olvasó: csavaros székely gondolkodás az idő és a rendelkezésre álló élelem összefüggéseiről.
 

A szeptember végén ünnepelt Mihály-nap sok tekintetben tényleg megnyugtató gazdagságot és színt hozhat az életünkbe. Az őstermelői piacok csak úgy pompáznak ilyenkor: a sokféle sütőtök formája, színe és ízvilága valódi örömforrás lehet.


2012. szeptember 18., kedd

Só és agyag az étrendünkben


Amikor a paleolit étrend kritikája kerül szóba, mindig elcsodálkozom azon, hogy bírálói a hús hússal való fogyasztására egyszerűsítik ezt az étkezési szemléletet. Nem csupán arra reagálok érzékenyen, hogy nyitottság, vagy legalábbis elfogadás helyett a leggyakrabban valamiféle megvetést tapasztalok az egyéni táplálkozási döntéseimet illetően, hanem azon is meglepődöm, hogy a legtöbben milyen könnyedén utasítanak el olyan ötleteket, amelyek bárki számára hasznosak lehetnek. Akár attól függetlenül is, hogy az illető mi mindent hajlandó lenyelni „élelem” gyanánt.

Azok az étkezési és életviteli praktikák, amelyek összefüggésben állnak a paleolit étrenddel, alapvetően nem a modern dietetikusok (vagy a paleo táplálkozás iránt érdeklődők) kitalációi, hanem újrafelfedezések: olyan ötletek, amelyeket régóta ismer az emberiség, csak mára esetleg feledésbe merültek. Ezúttal olyan mindennapos étkezési szokásainkat osztjuk meg Veletek, amelyeket most már évek óta alkalmazunk, és - így utólag meggondolva - a paleolit étrenddel is összhangban vannak. Akinek tetszik, fogja és vigye.

2012. szeptember 1., szombat

Mese rólunk (és receptek hosszú utazáshoz)

Az a helyzet, hogy Lurkó nem kedveli igazán a könyvből felolvasott meséket. Sokáig azt hittük, hogy ez a viszonyulása a klasszikus mesékhez idővel majd változni fog, de egyelőre ugyanott vagyunk: a Mondjál mesét! felkérés szó szerint értelmezendő. A mesét kizárólag fejből lehet előadni és lehetőleg róla (rólunk), illetve a minket érintő dolgokról kell szóljon.
A bölcsiben és nagyszülőkkel persze egészen másképpen alakul a mesehallgatás élménye, így Lurkó sem marad ki például az ízesen felolvasott magyar népmesékből, de amiről most írok, az valami egészen más. A mi hétköznapjaink meséje, a számunkra fontos dolgokról. Szóval van már mosógépes mesénk, Julis mesénk, kempinges mesénk és mostanában született a legújabb mese a Kicsi Házról.

2012. július 31., kedd

Paleo szemlélet és etikus környezetvédelem

A paleolit diéta kapcsán sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy mennyire etikus ma olyan étrenden élni, amelynek meghatározó eleme a húsfogyasztás. Hogyan gondolhatja bárki komolyan, hogy tanácsos hosszútávon állati fehérjén élni, amikor a modern állattartás megannyi etikai problémát vet fel? És egyébként is, ha sok milliárd ember ilyen étrenden élne, mi történne a már most is végletekig kizsákmányolt Földdel?
Ezzel a bejegyzéssel az a célom, hogy tágítsam az értelmezési kereteket: a környezetvédelem sokkal összetettebb kérdés annál, mint hogy kizárólag ilyen alapon pálcát törjünk egy étrend felett. A korai kőkorszakhoz visszakanyarodó táplálkozási (és akár életmódbeli) szemlélet olyan irányzat, amelyről összességében elmondható, hogy a természetben élő ember egészségét, ökológiai és társadalmi harmóniáját veszi alapul és ezt az ősi tudást kívánja ötvözni a mai kutatásokkal, illetve a modern életkörülményekkel.

2012. július 16., hétfő

Paleo receptek sátorozáshoz

Néha jó elegáns gyöngysort viselni, különleges budapesti éttermekben csevegni a kollégákkal vagy barátokkal, és megélni azt, hogy a belvárosi lét akár fontos is lehet. Néha meg egyszerű és szép az élet mondjuk a Balaton partján. Csak semmi elegancia: kemping!
Pedig sokáig azt hittem, hogy én nem is szeretem a Balatont, a sátorozás pedig valami egészen megmosolyognivaló, filléres hóbort. Ahhoz, hogy kiderüljön: epekedem azért a szabadságért, amit az egyszerűség öröme, a folyamatos természetben való lét, az ismerős ismeretlenekkel való beszélgetések, a kora (vagy éppen késő) esti lefekvések és a szabad ég alatt való alvás tud nyújtani.

2012. július 2., hétfő

Fehérjehiány a magas szénhidrátfogyasztás miatt

Már éppen összeállítottuk a fehérjehiányról szóló blog bejegyzésünket, amikor megérkezett az antikváriumban előjegyzett könyv: Gert V. Paczensky … és jöttek a fehérek (A gyarmatosítás fél évezrede) című munkája. Megerősítésre leltünk ebben az új olvasmányban, hiszen mi sem egyszerűen csak arról akartunk írni, hogy a Harmadik Világban nem esznek elég húst az emberek.
Gert V. Paczensky kortárs író, publicista említett könyve 1974-ben jelent meg. Azt gondolhatnánk, hogy az északi fehér uralom örökségének akkor megfogalmazott kritikája az azóta eltelt évtizedek során mára már valamelyest érvényét veszítette. Sajnos, úgy tűnik, nem ez a helyzet. De ki gondol ma arra, hogy a médiában látott bennszülöttek hatalmasra puffadt hasa a fehérjehiánytól van, és attól az egyoldalú, szénhidrátdús táplálkozástól alakul ki, amit a mai gyarmatosítók kényszerítenek rájuk?



2012. június 17., vasárnap

Vadászó-gyűjtögető feszültségoldás: játék és humor

Régóta vágytam már írni olyan mindennapos életvezetési stratégiákról, amelyeket a vadászó-gyűjtögető népek minden bizonnyal kifinomult tudatossággal alkalmaztak. Az antropológiai írások vidám, együttműködő, nyilvánvalóan boldog gyerekekről és felnőttekről számolnak be a legkülönbözőbb vadászó-gyűjtögető törzsek körében tapasztalt benyomások alapján. Létezik, hogy nekik könnyebbek (voltak) a hétköznapjaik, mint a mi kényelemre épülő nyugati világunkban?

Peter Gray, kortárs evolúciós pszichológus szerint a játék és a humor a vadászó-gyűjtögető közösségek egész társadalmi szerkezetének a lényegét érinti. A játék és a humor nem csupán mókát vittek a hétköznapokba, hanem ezeknek a közösségeknek a sikeres társadalmi működését és éppen ez által a szó szoros értelemben vett fennmaradását is szolgálták.  

2012. június 3., vasárnap

Kora nyári bevásárló kosár és egy heti menü

Viszonylag ritkán gondolkodom azon, hogy milyenek voltak a hétköznapok családalapítás előtt. Az elmúlt évek alatt teljesen beleolvadtam az anyai-háziasszonyi teendőimbe (egy ideje pedig az irodai munkámba is), nem jut időm gondolkozni azon, hogy esetleg fáradt vagyok-e vagy csak képzelődöm, de a sok évvel ezelőtti életvitelemet minden esetre nem kívánom vissza.
Bár azért van, ami hiányzik. Nemrég mosolyogtam magamban azon, hogy a régi kedves kávéházat nemes egyszerűséggel a piacra cseréltem azóta. Igaz, a csíkszeredai Tilos kávéházban naponta töltöttem órákat, a budapesti Lehel piacon pedig csak hetente egyet, de azt rendszeresen. A Lehel piacra ugyanis lassan ugyanúgy hazajárok, mint egykoron a Tilosba. Sóhaj: a Tilos.

2012. május 20., vasárnap

Finomított szénhidrát: mi az és miért rossz?

A paleolit étrend leginkább a szénhidrátok fogyasztása terén ment szembe a mai orvosi ajánlásokkal és talán éppen ezért övezi ezt a témát olyan sok értetlenkedés. Nehéz szembenézni azzal, hogy a civilizációs panaszokért most már egyértelműen felelős finomított szénhidrátok túlmutatnak a fehér liszt és kristálycukor fogyasztásán. Jóval nagyobb erőfeszítést kell tennünk egészségünk érdekében, mint csupán e két élelmiszer teljes és következetes mellőzése.
Az alábbi összefoglaló talán többeknek segít megérteni azt, hogy például a teljes kiőrlésű gabona és a barna nádcukor miért meríti ki teljes mértékben a finomított szénhidrát fogalmát és - minden ellenkező híresztelés ellenére - miért érdemes ezt az élelmiszercsoportot egészében inkább kerülni, mint fogyasztani.

2012. május 6., vasárnap

Érzelmi intelligencia és paleo étrend kisgyermekkorban

Ez a tudományosnak hangzó cím valójában egészen hétköznapi kihívásaink lenyomata. A szűkös szabadidőnkben elolvasott könyvek és tanulmányok mindig nagyon hasznosak, mert segítenek elmélyíteni egy-egy számunkra is fontos szempontot, de a lényeg mindig csak ezután következik: hogyan foganatosítjuk a tudásunkat a gyakorlatban, a saját családi hétköznapjainkban.
Lurkó most 2,5 éves és teljesen tisztában van azzal, hogy mi másképpen étkezünk, mint a legtöbben körülötte. Az alábbi bejegyzés nem tudományos igénnyel, hanem sokkal inkább családi igénnyel íródott és arról szól, hogy hogyan támogatjuk Lurkót a paleo gyermek hétköznapi kihívásai közepette.

2012. április 22., vasárnap

A húsevéstől növekedett meg az emberi agy

Ha az embernek éppen nem a biológiai antropológia a szakterülete, a hétköznapok forgatagában nehéz időt találni olyan különleges kérdésekre, mint például az emberi agy tudományosan is megmagyarázható fejlődése. A hagyományos antropológiai kutatások alapján az emberi gyomor összeszűkülésével párhuzamosan olyan fokú agyfejlődés történt, amelynek során az emberi agy a majomszerű 400 köbcentiről 1350-1500 köbcentire növekedett.
A tudósok egyetértenek abban, hogy ezekben a folyamatokban kiemelkedő szerep jutott a vadászatnak, illetve a húsfogyasztásnak. A tudományos vélemények csupán abban térnek el egymástól, hogy az adott kutató mekkora arányú agynövekedést tulajdonít konkrétan a húsevésnek, és mekkorát a hús körül forgó tevékenységeknek.

2012. április 5., csütörtök

Hogyan neveltek a vadászó-gyűjtögető őseink?

A paleolit életmód ma élhető, sajátos változata a mi családunk esetében sok tekintetben összekapcsolódott Lurkó megérkezésével. A gyermekvállalás csodája számos szempontból újfajta gondolkodásra késztetett minket és olyan olvasmányokhoz, értelmezésekhez, illetve következtetésekhez vezetett, amelyek mostanra szépen lassan beépültek a családi értékrendünkbe.

Éppen evolúciós pszichológiát olvasva jutottam el egyszer a Psychology Today honlapjára, ahol a mi hétköznapjaink tekintetében is rendkívül érdekes tanulmányokra bukkantam. Susan Newman, Ph.D. írását a vadászó-gyűjtögető eleink nevelési szokásairól magyar nyelvű fordításban, átdolgozva és saját gondolatokkal megtűzdelve teszem itt közzé. A téma tehát adott: képesek vagyunk-e mi, mai szülők a gyermekeink javát szolgáló ősi nevelési elveket ma is alkalmazni?


2012. március 25., vasárnap

Többnapos kirándulás mozgó paleo konyhával

Egészen gyakran – pontosabban: mindig – elkövetem azt a hibát, hogy egy-egy kiruccanásra úgy készük és indulok el, hogy na most végre én is kipihenhetem magam. Pedig több év családanyaság után igazán tudhatnám, hogy a pihenésnek egészen más dimenziói nyíltak meg és nem a hátradőlős olvasgatás nyújtja a legnagyobb megnyugvást, hanem azok a múló pillanatok, amikor az egész család számára minden együtt van és senki sem elégedetlenkedik (én sem).

A mostani tavaszi kirándulásunk a Szigetközben persze nem volt tökéletes, de azért a szervezésért kiosztottam magamnak a szakmai zsűri különdíját. Mostanra egészen hozzám nőtt az otthoni konyhám, ahol mindig minden kéznél van, a felpakolt dobozokból mégis egészen jól elboldogultunk.

2012. március 11., vasárnap

Az egészségtelen kukorica

A puliszka, vagy más – Magyarországon is használatos - nevein kukoricakása, kukoricadara, polenta, kukoricamálé, málé egészségtelen mivolta sajnos még ma sem köztudott a magyarság körében. Pontosabban fogalmazva, kevés az olyan nemzet, amely ismerné a kukorica igazi veszélyeit.
Annak ellenére, hogy az alábbiakban kiemelt tények és adatok elérhetőek nyomtatott formában és az interneten egyaránt, azt tapasztaltuk, hogy ez a nagyfokú információáradat sem biztosít kellően széleskörű tájékozottságot a tudatosan táplálkozók számára.

2012. március 7., szerda

Párolt libamáj vérnaranccsal

Semmi kétség, a paleo táplálkozás nem aszkéta életmód. Álljon itt ez a recept biztatásként arra, hogy néhanapján, nagy ritkán, elvétve, alkalomadtán, egyszer-egyszer elmerüljünk a rendkívüli ízek élvezetében. Csak úgy, hétköznap.
A hétköznapokban olykor komoly erőfeszítést igényel az, hogy naponta többször saját készítésű, helyi termesztésű (illetve tenyésztésű), minőségi paleo étek kerüljön a család apraja-nagyja tányérjára. Nos, ez a recept egyáltalán nem ezt a megszokott erőfeszítést kívánja támogatni (ha erre van szükséged, olvasd inkább ezt), hanem valami kivételesen ínycsiklandozó finomsággal szolgál mindazok számára, akik hébe-hóba megengedhetik maguknak a luxus látszatát.

2012. február 26., vasárnap

Februári bevásárló kosár és egy heti menü

Lassan már a tél végéhez közeledve nagy örömmel veszem tudomásul, hogy még világosság van, amikor délután hazaérkezünk a bölcsődéből. Bizakodó vagyok, hogy ha eddig ilyen jól átvészeltük a hideget és a sötétséget, most már hamar eltelik ez a pár hét tavaszig. Nagyon ideje volna már, mert a gyökérzöldségeket egyre unottabban rágcsáljuk, és egyre inkább vágyódunk az ételek változatossága után.

A galgahévízi Zsuzsi, akitől a piacon a leveszöldséget szoktam vásárolni, néha megkérdezi tőlem, hogy hétről hétre hogyan porlasztunk el számtalan kilónyi murkot (sárgarépát), petrezselymet és zellert, mégis milyen formában esszük ezeket. A nagy titkot ezúttal Veletek is megosztom: hol nyersen, hol sütve-főzve, levesben, köretként vagy desszertként, viszont boldogan tartanánk egy kis szünetet… Talán majd jövő héten.

 

2012. február 12., vasárnap

Dackorszak Lurkóéknál

Általános iskolába jártam még, amikor először hallottam az iskolástársaimat svéd gyermekverseket szavalni különböző iskolai rendezvényeken. Pontosan emlékszem arra a lányra is, aki ezzel a Mónás verssel többször is megjelent a díszterem színpadán.
Felnőttként is hasonlóan nagy hatással van rám az a hangvétel, amit ezekből a sorokból kiolvasok. Amikor elhatároztam, hogy a nálunk éppen aktuális dackorszakról írok a blogon, rögtön tudtam, hogy éppen erre a versre lesz szükségem. Nagyon szeretném ugyanis, ha Mónáéknál nálunk (is) lenne és sok inspirációt merítek ebből az őszinteségből.

2012. január 29., vasárnap

A vegetarianizmus ideológiájának 10 káros hatása az emberiségre nézve

Pár évvel ezelőtt, amikor még nem olvastunk a paleolit táplálkozásról és a húsok mellőzése tűnt az egészséges étrend kulcsának, nagy megrökönyödéssel böngésztük volna a most következő összefoglalót. Időközben sok furcsaságra fény derült (és sokra vélhetően még mindig nem), de egy ilyen összefoglaló talán másoknak is segít a tájékozódásban.


A kérdés, amire most tíz pontban a választ keressük, a következő: milyen negatív következményekkel kell az emberiségnek szembenéznie a vegetarianizmus ideológiájának elterjedése következtében?

A vegetarianizmus, mint ideológia

A vegetáriánus étrend általában csak az egészséges táplálkozás szempontjából ismert vitatéma az emberek hétköznapi beszélgetéseiben. Ritkán esik szó azokról az eszmékről, amelyek meghaladják a táplálkozás témakörét és valóságos ideológiákká fejlődtek.

Ez a cikk nem a húsok tudatos, egyéni megfontolásból való mellőzését szeretné elemezni, hanem a húsfogyasztás ideológiai alapon való megtagadására, illetve ennek veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet.

2012. január 10., kedd

Télen a természetben

Az elhúzódó reggeli sötétség, a rövid nappalok, a kopár tájak, no meg a hideg szinte teljesen elfojtanak bennünk minden vágyat arra, hogy télen is élvezzük a szívet-lelket élénkítő természetjáró sétákat.
Számunkra az év végi szabadság, különösen ha Erdélyben töltjük az ünnepeket, olyan szabadtéri élményeket is tartogat, amelyekre külön készülünk.

2011. december 16., péntek

Adventi útrakelés

Bármennyire is csábító belesüppedni a tennivalóinkba, nem akartuk búcsú nélkül itt hagyni ezt az évet. Túl sok erőfeszítés sűrűsödött meg benne ahhoz, hogy homályt borítsunk rá, amikor nemsokára magunkra csukjuk az autó ajtaját és az éjszaka sötétjében hazaindulunk Erdélybe.
De itt most nem éves számvetés következik a kipipált célokról és a meg nem valósult álmokról, hanem egyszerűen csak szavakba kívánjuk önteni a hétköznapoktól való eltávolodást és az ünnepre való ráhangolódást.

2011. december 4., vasárnap

Késő őszi – kora téli bevásárló kosár és egy heti menü

Az idei tél első hószállingózása pár napja már alsószoknyát húzott Budapestre, így belátom: a késő őszre való utalás kisebb túlzásnak minősülhet.
Aki ritkán fordul meg őstermelői piacokon talán nem is sejti, de ezekben az adventi hetekben is még számos őszi termény kerül elő a pincék mélyéről, így a konyhánkban még meglapul az ősz.

Mi kerül Lurkó tányérjára?

Vélhetően nemcsak paleo gyermekek szüleinek okoz fejtörést az, hogy mit egyen a csemetéjük, különleges étkezési szokások esetén azonban még fokozottabb odafigyelést igényel a gyermekmenü összeállítása.
Hiszen nem egyszerűen csak az a cél, hogy ne korogjon a kicsik gyomra. A jóltápláltság olyan alap, amelyre hosszútávon és sokrétűen bátran építhetünk.

2011. november 19., szombat

Családi paleo és bölcsőde

Előrevetítjük: nehéz döntés volt, de alapos felkészüléssel és folyamatos odafigyeléssel úgy tűnik, sikerül a családunk szolgálatába állítani az intézményesített gyermekfelügyeletet.

A férjem és én minden esetre hónapokon keresztül hosszú estéket beszélgettünk végig arról, hogy az életvezetési és gyermeknevelési elveinkkel, gazdasági-anyagi megfontolásainkkal hogyan fér össze a bölcsőde gondolata. A döntés végül megszületett és most már nem jut eszünkbe bánkódni: Lurkó egyévesen bölcsődés lett, én pedig 16 hónap kimaradás után visszamentem dolgozni a versenyszférába. A gazdag részletekért olvass tovább!


2011. november 6., vasárnap

A fogak szuvasodása a táplálkozástól függ

A paleolit táplálkozást alátámasztó szakirodalom olvasása vezetett el arra a ritkán, de magyar nyelven leginkább sehol sem hangoztatott következtetésre, miszerint az emberi fogak szuvasodása elsősorban táplálkozásfüggő és csupán másodsorban, de valójában elenyésző mértékben vezethető vissza genetikai okokra.
Az embert ugyanis úgy alkotta meg a Természet az evolúció évmilliói alatt, hogy hosszabb-rövidebb élete során végig ép fogakkal rendelkezzen más emlősökhöz hasonlóan.

Bazsalikomos muffin

A paleos körökből ismert Joe maglisztjei közül nálunk a mandulaliszt vált be a legjobban. Nem olcsó mulatság, de az ebből készült sütemények íze és állaga olyan igazi lett, ami rendszerint kevés kívánnivalót hagyott maga után.
Szezámlisztet egymagában szinte lehetetlen alkalmazni, mert az íze túlságosan kesernyés, a mandulaliszttel együtt viszont remek társítás és a kettő együtt ár-érték arányban is kifizetődőbb.

A paleolit étrend mint fajspecifikus étrend


A paleolit étrend egészséges természetét azzal lehet a legjobban alátámasztani, ha felismerjük, hogy minden élőlény fajspecifikusan táplálkozik.
Minden állat a genetikai programjának megfelelően igyekszik táplálékot gyűjteni, ösztönösen tudva, hogy mi a számára legmegfelelőbb tápanyag.