2012. február 26., vasárnap

Februári bevásárló kosár és egy heti menü

Lassan már a tél végéhez közeledve nagy örömmel veszem tudomásul, hogy még világosság van, amikor délután hazaérkezünk a bölcsődéből. Bizakodó vagyok, hogy ha eddig ilyen jól átvészeltük a hideget és a sötétséget, most már hamar eltelik ez a pár hét tavaszig. Nagyon ideje volna már, mert a gyökérzöldségeket egyre unottabban rágcsáljuk, és egyre inkább vágyódunk az ételek változatossága után.

A galgahévízi Zsuzsi, akitől a piacon a leveszöldséget szoktam vásárolni, néha megkérdezi tőlem, hogy hétről hétre hogyan porlasztunk el számtalan kilónyi murkot (sárgarépát), petrezselymet és zellert, mégis milyen formában esszük ezeket. A nagy titkot ezúttal Veletek is megosztom: hol nyersen, hol sütve-főzve, levesben, köretként vagy desszertként, viszont boldogan tartanánk egy kis szünetet… Talán majd jövő héten.

 
Ha azonban egy időre mellőznénk a répafélék fogyasztását, akkor rögtön a káposztafélék irányába kellene nyúlnom (két kézzel) és túlzás lenne azt állítani, hogy ezek sokkal változatosabb kosztot ígérnek a téli hónapokra. Az ízük és elkészítési módjuk ugyancsak megszokott, ráadásul sajátos illatuk is van, ami miatt munkahelyre nem szívesen pakolunk káposztás ételeket. Vagyis - a téli konyhálkodás minden korlátja ellenére - nem kell olyan sokat gondolkodnom azon, hogy mikorra mit főzzek: eleve kevés a helyben termesztett, télálló alapanyag, ebből a felhozatalból pedig napközben esszük a jó illatú répaféléket, estére pedig maradnak a káposztafélék. A változatosságot pedig ilyenkor a külföldi termények (avokádó, citrusfélék, stb.) biztosítják.

Szóval Lurkóval minden délután együtt bóklászunk haza a bölcsődéből (az út egy részét gyakran Lurkó egyik bölcsistársával együtt tesszük meg – sziasztok Julcsiék!). Ez amolyan tudatos őgyelgés, az útvonal és az időtartam ugyanis akarattal képlékeny: ilyenkor ráérünk cicást játszani, vagy fogaskerekűt szerepjátékozni (ehhez szülőként viszonylag sok türelem kell, mert a fogaskerekűvé változott Lurkó nagyon lassan, oldalazva halad a járda repedései – értsd sínek – mentén), hóembert építeni vagy letisztogatni mások havas autóját vagy kerítését, gyalogolni vagy valamelyik kedvenc járműre felszállni, stb. Lurkónak szerintem mindegy, hogy besötétedik-e mire hazaérünk vagy sem, de én mintha türelmesebb lennék napvilágban. Otthon az első dolga pedig az, hogy valami harapnivaló után néz. Ez persze még nem a vacsora, viszont nyilvánvaló jele annak, hogy a bölcsődében nem fogyott el az ebéd és/vagy az uzsonna (vagy, hogy hosszúra nyúlt a hazaút). Ilyenkor nassol szívesen körtét, banánt, szárított gyümölcsöt, olykor pedig mézzel elkevert darált mákot.
Lurkó egyébként továbbra is főleg húson él – így persze könnyű paleozni, ha más ételek alig jönnek szóba (igaz, a nyugati étrend számos szokványos fogása nincs is felkínálva neki). Az alábbiakban összefoglalok egy aktuális heti menüt, amihez azonban két megjegyzést is kell fűznöm. Egyrészt, pénteki és általában keddi napokon mi felnőttek nem eszünk húst (pénteken böjt miatt, egy másik napon pedig azért nem, hogy a zöldségeknek is tág teret engedjünk az étlapunkon), de Lurkónak ezeken a napokon is gondoskodom húsos táplálékról. Másrészt, kiegészítőként fogyasztunk még naponta több almát, heti többször 85%-os minőségi csokoládét és sajtot is.


Ahhoz, hogy a hétköznapok forgatagában mindez a sok fogás elkészülhessen, egy pár alapvető konyhai kiegészítőt használok és folyamatosan gyakoroljuk a családi együttműködést is (hol nagyon hatékonyan, hol kevésbé). A leghasznosabb edényeim a vasérc lábas és a tűzálló cserép-, üveg- vagy kőtálak, amelyekben mintegy „magától” készül meg az étel, nekem csak arra kell gondom legyen, hogy időben elővegyem a húst a fagyasztóból, fűszerezzem és néha megkavarjam vagy meglessem az ételt. Panírozni vagy más, sok figyelmet igénylő ételeket készíteni nincs időm. A köretek előkészítésénél, különösen a reszelésnél, aprításnál nagyon hasznos a férjem segítsége. A saját teendőink mellett Lurkótól is elvárjuk (és ösztönözzük is arra), hogy önálló elfoglaltságokat keressen magának, de ha szüksége lenne a játékban való részvételünkre (ami gyakran előfordul), stafétában adjuk egymás kezébe a kisvonatot, a zsírkrétát és a fakanalat.

Végül pedig, ahogy Papó nagytatám szokta mondani: jó ételt az étvágyhoz!

Bogyó

2 megjegyzés:

  1. Csak ma fedeztelek fel. Nagyon érdekes! Nekem különösen, 60 plusz éves nagymamának, akinek a családjában különböző emésztőszervekkel, táplálékintoleranciával összefüggő (sajnos, klinikailag igazolt) betegségek - állapotok? - fordulnak elő. Végigböngészem az írásaidat.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsanna! Örülünk, hogy ránk találtál és érdekesnek találtad a blogunkat. A paleoval érdemes kísérletezni, sok tekintetben enyhülést hozhat.
    Bogyó

    VálaszTörlés