2013. június 12., szerda

Paleolit étrend és várható élettartam


A paleolit étrend elmélete - érdekes módon - csupán a XX. század vége felé kezdett meghonosodni néhány fejlettnek mondott, nyugati országban. Valószínűnek tartjuk, hogy azért sem került szem elé korábban, mert az utóbbi száz évben szinte minden tudóst és laikust megtévesztett az a tény, hogy az ősemberek „csupán” 35-40 évet éltek. 
A kőkorszaki ember várható élettartamának alábecsülése eleve félreértelmezésen alapult, hiszen az ősember szélsőséges körülményekhez képest élt meglehetősen sokáig, túlélve több ezer éves hosszabb-rövidebb európai jégkorszakot. A kőkorszaki ember veszélyes földrajzi terepen és extrém éghajlaton sokféle ragadozóval és mérges kígyóval körülvéve, maláriától sújtott területeken élt és vadászott nap, mint nap. Azok a veszélyek, amelyek reálisan körülvették az ősember mindennapjait a csecsemőkortól a felnőttkorig, meghaladják nagyjából az összes karosszékben ülő tudós képzeletét és tárgyi tudását, ezért ezeket a tényezőket legtöbbször figyelmen kívül hagyják.

Bár a kőkori leletek többsége feltehetően valóban 35-40 év közötti életkorra utal, a tudósok azt már elfelejtik hangsúlyozni, hogy több kiásott csontváz 45 évnél idősebb korban elhunyt ember maradványa. Ráadásul a mai technológia nem olyan pontos, hogy biztosan megmondja, hogy a két millió éves lelet egykori embere 39 vagy 46 éves korában távozott az élők sorából. Úgy tűnik, a tudósok sokáig nem ismerték fel azt, hogy több természeti nép tagja (bármelyik kontinensen) az ősemberhez hasonló körülmények között (sőt, sok tekintetben rosszabb, pl. fogyatkozó vadállomány, leszűkült vadászterületek, szennyeződések, stb.), vadászat és gyűjtögetés mellett akár 68-72 évet is rendkívül jó egészségben, civilizációs betegségektől mentesen ért meg. A legártalmasabb mulasztás talán mégis az, hogy elfelejtik tudatni: a 10-12 ezer évvel ezelőtt frissen földművelésre áttért társadalmak átlag elhalálozása 18-20 éves korra esett vissza a 35-40 évről, mint ahogy azt is, hogy a földműveléssel összefüggésbe hozható csontvázak számos olyan betegség nyomait viselik, amelyek egyszerűen nem léteztek korábban.


Valójában azt lehet megfigyelni, hogy még a késő paleolit korban (40-50 ezer évvel ezelőtt) is jóval magasabb volt a várható élettartam (33 év), mint a neolitikumban (20 év), amikor is a földművelés, mint állítólagos forradalom megkezdődött. A késő paleolit vagy a paleolit ember várható életkorát sem a művelt görögök (28 év) sem a fejlett rómaiak (28 év) nem tudták meghaladni; sőt, Európa fejlettként ismert nyugati része is csak a modern időkben, az 1900-as évekre tudta lakosainak várható élettartamát a kőkorszaki szint fölé tornászni. Az is érdekes tény, hogy amennyiben a késő paleolit korban valaki a 15. életévét elérte, akkor máris 54 évre emelkedett a várható élettartama, amit szintén csak jóval később bírt meghaladni a modern emberiség. Tehát: ha tisztán szeretnénk látni, akkor azt a megdöbbentő adatot kell elkönyvelnünk, hogy a modern embernek az ősember várható élettartamát alig 100 évvel ezelőtt, 10-12 ezer év gabonavetés után sikerült utolérnie és mára nagy nehezen meghaladnia. Ennyi idő alatt nagyjából kiszelektálódtak azok az egyének, akik egyáltalán nem bírták a gabona alapú étkezést és túléltek azok, akik valamennyire alkalmazkodni tudtak az új étrendhez. Megjegyzem nemcsak a termesztett növényi étrendhez, hanem a földművelés más sajátosságaihoz is hozzá kellett idomulni, hiszen az állattenyésztésnek is voltak velejárói (tuberkulózis, himlők különféle válfajai stb.). Mindenesetre, úgy tűnik, a szerencsésnek mondható túlélőknek is fizetniük kell az akkori fordulatért: a lisztérzékenység, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rák, az autoimmun folyamatok, a depresszió és számtalan más kisebb-nagyobb nyavalyával kell manapság is felvenni a harcot.

Be kellene látni, hogy nem a földműveléssel megjelenő új táplálkozási irányelvek, hanem a fejlődő orvostudomány és a vele együtt javuló higiéniai körülmények tették lehetővé azt, hogy a mai ember várható élettartama elérje a 60-90 évet. Habár így is szembetűnő, hogy a nyugati társadalmakban az anyagi jólét mellett is rendkívül ritka a végelgyengülés (Közép-Kelet Európában persze még ritkább). A végelgyengülés, vagyis az életerő fokozatos gyengülése, majd kihunyása helyett jellemzően valamilyen szív-, érrendszeri betegség vagy más civilizációs betegség viszi el az idősebbeket. Igazán ritka manapság az, hogy valaki 95-100 évesen, egyre fogyatkozó erővel, 32 tömésmentes foggal, betegség nélkül szenderüljön a túlvilágra. A nyugati társadalom normálisnak gondolja, hogy lélegeztető gépen, fog nélkül, különféle protézisekkel, inzulin injekciókkal kell távozni 80-85 éves korban, holott épp ez a tünetcsoport jelzi azt, hogy nem annyira jó a vegyes nyugati étrend, mint ahogy azt sokan hirdetik.

Érdemes továbbá megnézni a 110 évvel ezelőtti magyarországi statisztikákat is: az akkori nagy Magyarországot Európában még gazdasági nagyhatalomnak tekintették, de ebben az éppen polgárosodó társadalomban még a viszonylag jólétben élő férfiak várható élettartama is csupán 36 év, a nőké pedig 38 év volt. Más szóval: a vegyesnek titulált, de főként gabonafogyasztásban kimerülő étrenden még az egészen modern, közvetlenül a világháborúk előtti időkben (hősi halottak nélkül) sem sikerült elérni, nemhogy meghaladni az ősember várható élettartamát.

Tehát amikor a tudósok, orvosok és más szkeptikusok ma azzal riogatnak, hogy aki paleolit módon táplálkozik, az 35-40 évesen hal meg, akkor egyúttal azt is megemlíthetnék, hogy aki viszont javarészt gabonán él, azt már akár 20 éves kora körül is utolérheti a végzete (Afrikában és Ázsiában ez a mai napig bekövetkezik: lásd a fehérjehiányos cikkünket), ahogyan utol is érte a földművelés pionírjait 12 ezer évvel ezelőtt. A két étrendet (paleo vs. gabona alapú, nyugati táplálkozás) csakis azonos életkörülmények és azonos történelmi kor, valamint azonos orvosi ellátás mellett lenne érdemes összevetni, különben az eredmények nem tükrözhetik hűen a valóságot. A vegetáriánus koszton élők szintén nincsenek kivételezett helyzetben: az ázsiai, hagyományosan vegetáriánus kasztok évszázadok óta bizonyítják, hogy semmivel nem élnek többet azok, akik ezt az étrendet tartják, hanem a környezetük életkorához igazodnak, vagyis 100 évvel ezelőtt 25 (!) évet éltek az indiai vegetáriánusok több száz milliós reprezentatív mintával, ma meg 65-70-et, de semmiképp nem 86-ot, mint a nyugati jóléti államok lakói.

Ugyancsak elgondolkodtató megfigyelés az is, hogy a nyugati nagyvárosokban (akár Budapesten is) átlagban 12-14 évvel többet élnek manapság az emberek, mint a tiszta levegőjű falvakban. Ebből a statisztikai adatból például meglehetősen vaskos tévedés lenne azt a következtetést kihalászni, hogy a városiasodott zónákban bizonyára a szmog miatt élnek többet az emberek. Ez a szmogos megállapítás nem kevésbé nevetséges lenne, mint azt mondani, hogy ma csupán a gabonák miatt élnek a nyugatiak 86-88 évet. Nyilvánvalóan egyszerűen arról van szó, hogy az anyagilag jobb körülmények között élők (akik ma leggyakrabban városiak) jobb betegellátásban részesülnek, könnyebb megélhetésük van és talán többen élnek egészségtudatosabban, mint falusi friss levegőn dolgozó társaik.

Úgy tűnik, hogy mára már számos széles látókörű tudós számára körvonalazódott az, hogy a földművelés nem volt olyan szenzációsan forradalmi előrelépés, mint eddig gondolták, hanem inkább olyan szükséges, de rossz döntés, amely rengeteg betegséghez és korai elhalálozáshoz vezetett. A nomád, vadászó és gyűjtögető életmódot felváltó letelepedés, földművelés és állattenyésztés szükségessége érthető, hiszen a növekvő lakosság, a területhiány, illetve a fogyatkozó vadállomány miatt egyre kevesebb esély volt a bőséges élelemgyűjtögetésre és a sikeres vadászatra. De az ezzel járó kényszerű életmódváltást nem szabadna félreértelmezni és megtévesztő ódákat zengeni a földművelés forradalmi mivoltáról, illetve a gabonák egészségépítő tulajdonságairól.

A várható élettartam vélhetően sok apró komponensből tevődik össze, mint például a higiénia, orvosi ellátottság, étrend, az adott ország életszínvonala, az életkörülmények minősége és az egyén életmódja is. Összegzésként tehát sokkal körültekintőbben és nagyobb affinitással kellene a paleolit étrend bírálóinak kiválogatni azokat a tényezőket, amelyek alapján megállapítható, hogy ki mitől él, vagy minek ellenére él 70-80 évig, netán 90 éves korig, és azt is, hogy erre milyen egészségi állapot mellett van (vagy nincs) lehetősége.

Köszönöm, hogy velem gondolkozol:


Paleo Toll



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése