2012. november 20., kedd

Szoptatás éveken át – paleo módra?

Hát nem éppen. Arra viszonylag korán rájöttem, hogy ahogyan az étrendet sem, úgy a valamivel egyszerűbbnek tűnő szoptatást sem lehet ma valóságosan, a szó legszorosabb értelmében paleo módon művelni. De az elmúlt évek során meggyőződésemmé vált, hogy mégiscsak akkor járunk a legjobb úton, ha a vadászó-gyűjtögetők „igény szerinti” gyermeknevelési szokásaihoz a lehető legközelebb férkőzünk az anyatejes táplálás terén is.

Ez a gondolatsor még éppen aktuális nálunk. Pár hónappal ezelőtt még külső-belső kihívásnak neveztem volna, most meg már jó érzés írni róla, hiszen lám: milyen jól tettem, hogy elhittem mindazt, amit az elválasztódásról olvastam.

Lurkó körülbelül 16-18 hónapos lehetett, amikor először kezdtem kapaszkodókat keresni a hosszútávú szoptatáshoz. Nem mintha addig nem lettek volna elcsüggedéseim az anyatejes táplálás során, de akkortájt éreztem először, hogy kezdek kifogyni a saját (az adott pillanatban vélt) lelki tartalékaimból. Akkor kezdtem egyre kinnebb és kinnebb tolni a szoptatási tűrőhatáromat, és átugrani a saját árnyékomat. Lurkót leszámítva, senki sem várta ezt el tőlem, és senki sem tartotta fontosnak. Maradjak csak a saját kényelmi zónámban: minek erőfeszítéseket tenni, ha olyan nehéz? Csupa jóindulat állt a csodálkozó kérdések és tekintetek mögött, de kevés olyasmi, amiben én magam, szoptatós anyaként támaszra lelhettem volna. És azt gondolom, hogy ez az alapvető oka annak, amiért nem lehet igazán paleo a mai szoptatás: hiányzik az ahhoz szükséges egyöntetű, kétséget nem tűrő közösségi támogatás. Az anyák pedig (ahogy én is sokszor) elbizonytalanodnak abban, hogy tényleg a legjobbat teszik-e, ha leküzdik a nehézségeket, és szoptatnak tovább csupán azért, mert valami belső hang azt súgja, hogy a gyermeknek ez nagyon fontos.
A gyermekorvosunk (akivel ritkán találkozunk ugyan, de élvezi a bizalmunkat), már az első hetekben fontosnak tartotta elmagyarázni, hogy éjszaka miért fölösleges szoptatni, így jobbnak láttam eleve mellőzni vele a szoptatással kapcsolatos konzultációt. A védőnő pedig (aki szinte családtaggá vált, és sok hasznos tanáccsal látott el annak idején), ugyancsak szigorú keretek között képzelte el a csecsemők táplálását. Vele megosztottam ugyan a szoptatással kapcsolatos nézeteimet, de csak hümmögött, és gyakran emlegette, hogy milyen erős tejem van. Lurkó gyönyörűen fejlődött, a környezetünk pedig aggódott, hogy túl sokat szoptatok. A paleo étrend és az akárhányszori mellretétetel minden esetre nálunk bevált. A férjemmel szerencsére azonos állásponton voltunk: a tapasztalataink egyértelműen azt igazolták vissza, amit a bennszülöttek szokásairól közösen olvastunk. És így nem fért kétség ahhoz, hogy az igényszerintiséget a legjobb egészen szorosan értelmezni: éjjel-nappal akkor, és annyit, amennyi a babának szükséges. Annál nem többet, de nem is kevesebbet. Jó, de meddig?
Persze hat hónapig legalább, és azután? Lurkó nem sietett a szilárd táplálékkal, és jól tettük, hogy hallgattunk rá. Amikor egyéves kora után nagyobb szerephez jutottak a szilárd ételek, a szoptatás átminősült, de nem veszített kulcsfontosságú szerepéből. Úgy mentem vissza dolgozni (amikor Lurkó 15 hónapos volt, részmunkaidőben), hogy az igény szerinti szoptatást nem hagytam abba (sohasem fejtem, cumisüveget Lurkó csak másoknál látott). Így az azt követő időszakban a szoptatás a délutáni összehangolódás, a testközelség, a biztonság vezérfonala maradt, évekig. Valahányszor úgy éreztem, hogy ez nekem túlságosan nehéz, testileg-lelkileg kimerítő feladat, Lurkó egyértelműen kifejezett igényei mindig fajsúlyosabbnak bizonyultak. Amikor nagyon elcsüggedtem, próbáltam valamiféle korlátot szabni (például nappal nincs szopi, csak este), de rövid idő elteltével úgy tűnt, szeretet- és biztonságmegvonásként élt meg mindenféle (számomra kiútnak tűnő) korlátozást az igényszerintiségben. A szoptatási mélypontokon az segített át, hogy őszintén magamba néztem és felismertem azt az érzést, hogy mégsem akarom a saját gyengeségem miatt elválasztani a gyermekemet. Ilyenkor olvastam el újra az elválasztódásról szóló írásokat, és kihúztam a következő mélypontig. Mostmár tudom, hogy idő előtt vártam az elválasztódást: én jóval hamarabb szerettem volna szabadulni a szoptatás boldog-bús kötelékéből, mint a fiam. De aztán egyszer csak ritkultak, majd elfogytak a mélypontok, Lurkóval egyre több mindent meg lehetett beszélni, és szinte észrevétlenül, de egyre csökkent a rám való igénye. Igaz, ekkor már a három évet súroltuk.
A több-kevesebb támogatás ellenére, valójában magányos út vezetett idáig, és azért írok róla, hogy bárki meríthessen belőle, akinek szüksége van rá. Úgy érzem, ma egyéni elköteleződés az éveken át tartó szoptatás, nem pedig valami természetes, életszerű, általános asszonyi elfoglaltság. Tapasztalataim szerint nem is a férfiak felől érkezik a nagyobb nyomás, hanem sokkal inkább a nem-szoptató, vagy keveset szoptató anyák részéről. A női közösség mintha nem becsülné kellőképpen azokat, akik akarják (és ezért képesek) sokáig szoptatni a gyermekeiket. Szerencsére sokan tesznek azért, hogy a szoptatás zökkenőmentesen, a maga medrében folyjon (különösen sokat merítettem például a Szoptatásért Magyar Egyesület munkásságából, és nagyon hálás vagyok a tevékenységükért), de ettől a szoptatás még egyéni feladat marad a mai nők számára, nem pedig a női közösség egészének (vagyis a női létnek) normális velejárója. És ebben a magányos dologban én hősnek érzem magam, de nem azért, mert hosszabb ideig szoptatok, mint eleinte gondoltam (hiszen végülis csak a dolgomat végzem), hanem azért, mert éveken át megvívtam azokat a csatákat, amikre egyáltalán nem is kellett volna sor kerüljön (még saját magammal sem, nemhogy az ítélkező-csodálkozó nőtársaimmal). Azt hiszem, akkor beszélhetnénk ma „paleo szoptatásról” ha az éveken át tartó anyatejes tápláláshoz az anyának nem kellene tudatosan keresnie a testi-lelki támogatást, hanem az anya-gyermek összhangot, hosszútávú és valóban igény szerinti szoptatást lehetővé tevő, elősegítő légkör eleve adott, alapértelmezett lenne. Bízom benne, hogy ez idővel újra így lesz.
Arra a kérdésre, hogy mikor fogja abbahagyni a szopit, vagy egyáltalán abba fogja-e hagyni valaha, Lurkó minden bizonnyal most is azt válaszolná, hogy nem, soha. Számtalanszor beszéltünk már róla. A mélypontokon elmondtam, hogy nehéz nekem, hogy nincs annyi türelmem, amennyi elég lenne, hogy legszívesebben abbahagynám, de látom, hogy neki nagyon fontos, ezért kitartok. Egy ideje arról is beszélünk, hogy megnőtt, és hogy a nagyokat is szeretik a szüleik, meg hogy egyszer csak majd vége kell legyen. De a végső határ számára szerintem teljesen ködbe veszik, és mostmár azt is tudom, hogy ez így van jól. Ugyanis mostanra rájöttem, hogy Lurkó esetében nem hirtelen abbahagyást kell várnom, hanem az igény fokozatos elcsendesedését. Szinte hihetetlen, de mostanra éppen ez jött el – és ennek az írásnak ez a lényege.  A szoptatás elméleti lehetősége még mindig ott van a számára, bármikor kérheti, de már alig jut eszébe. És egyébként is, többé nem megoldás már a mostanában felmerülő új igényekre. Van is, meg nincs is, legalábbis olyan megfoghatatlan, mintha nem is lenne. Szerintem nemcsak ő, de én sem fogom tudni utólag meghatározni azt a napot, amikor végérvényesen elmaradt mellőlem, és többé már egyáltalán nem is tért vissza. A mélypontok elbizonytalanodása pedig már végleg a múlté, és a szívem csordultig teli hálával.
Köszönöm, hogy olvastok!
Bogyó

13 megjegyzés:

  1. Egyetértek.
    Én is kapok csodálkozó kérdéseket: még van tejed?
    Van. A kislányom most 22 hónapos és még mindig szopizik. Majd abbahagyja.
    A kisfiam csak azért hagyta abba pont 22 hónaposan, mert akkor született a kislányom. Nem akartam két gyereket szoptatni és ő megértette, elfogadta, hogy csak a huginak jár a továbbiakban tej.

    VálaszTörlés
  2. Mennyi idős most Lurkó? Nekem Marci 46 hónapos koráig szopizott, az majdnem 4 év :) Regő kétévesen hagyta abba, de akkor már 23 hetes terhes voltam. Csongor most 11 hónapos.
    Nagyon szomorú ez a környezet :( Én találtam támogatókat (én is főleg az írott és online sajtóban, de szerencsére a védőnő és a gyerekorvos is hagytak, nem kifejezetten támogattak, de legalább nem beszéltek hülyeségeket...) és amennyit találtam, annyi elég volt arra, hogy felvértezzen a család és mások csodálkozó szemei ellen. Mindhárom fiam teljesen igény szerint szopott és szopik, idejét, számát, időtartamát és mindent tekintve. Akkor ez paleo szoptatás? :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Alexandra, Timi!
    Gratulálok a kitartásotokhoz a (modern) paleo szoptatás útján :)

    A "de tényleg van még tejed?" után a "milyen anyás" jellegű megjegyzések a kedvenceim. Én ezekből (és hasonló) hozzászólásokból vontam le azt a következtetést, hogy a mai társadalom nem ismeri fel (ezért elítéli) a kisgyermekek valós igényeit, és azokat az anyákat, akik ezekre a kisgyermeki igényekre odafigyelnek. Sokaknak azt kellene megérteniük, hogy nem baj, sőt természetes, ha a kisgyermek az anyjához bújik, mert hosszútávon ez lesz az alapja annak az önállóságnak, amit az élet első éveiben sokan már látni szeretnének (pedig nem elvárható).

    Lurkó nemrég múlt 3 éves. Persze, én is felvérteztem magam a bírálatok ellen, de ez számomra komoly tanulási folyamat volt, ami szerinem fontos, mert nem csak úgy adódott :) és nagyon érdekes kérdés, hogy aki hosszútávon szoptat, az hogyan érkezik meg ide (míg mások nem).

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! Bogyó, köszönöm az őszinte írásodat! Teljesen mást kerestem, amikor rátaláltam, de bizonnyal nem véletlenül:) A kisfiam 6 hónapos, és még mindig szopizik éjjel és nappal. A hozzátáplálást sem kezdtük el. A kritika folyvást folyik a kívülállóktól, és igen, érdekes mód nőktől. A "téged féltelek" féle mondókától a "mit csinálsz, ha megszületik a kistesó" félékig. Habár a kistesó még úton sincs. Bevallom, ez utóbbival tudnak rám leginkább hatni, mert nyilván nem szeretném, ha bármelyikük kárát látná. Habár nem gondolom, hogy most kellene erre megoldást találnom, mégis bogarat ültetnek a fülembe. A másik dolog (és itt nagyon jól esett az őszinteséged), hogy úgy érzem, kezdek kimerülni. Mostanra képbe került a fogzás, és habár még nem bújtak ki a fogacskák, alig alszunk éjszaka. Hol kaka előtti nyüglődés van (zöldes, nyákos, vizes kaka és homeopátiás segítség: chamomilla, magnesium carbonicum, hydrastis, phodopyllum...), hol meg talán a foga fáj a kisembernek. Este alig bír elaludni, aztán van, hogy többször ébred (akár félóránként) és ezen ébredéseknél is előfordul, hogy csak 1-2 óra múlva alszik el újra.. Azon gondolkozom, hogy megkérem anyukámat, vegyen ki néhány nap szabadságot, hogy napközben kialudhassam magam. Azzal a feltétellel, hogy megkímél az aggódó tekintettől, és nem próbál rábeszélni a hozzátáplálásra és az elválasztás megkezdésére.

    Mit gondolsz? Mi a tapasztalatod ami a testvéreket illeti? No és fogzás ügyben?

    Köszönöm, előre is!
    Betti

    ui.: egyszer már átálltunk paleolit étrendre fél évig, de aztán feladtam, mert a bőröm is az ízületeim rosszabbodni látszottak, ami egyébként azóta is fent áll. gondolkozom, hogy nem kellett volna, és ezek talán méregtelenítési tünetek. szóval újra próbálkoznék. szerinted szoptatás alatt szabad újra belekezdeni? a méregtelenítés miatt kérdezem.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Betti!
    Örülök, hogy erre jártál. Én külső forrásokból is felvérteztem magam a megjegyzések csendes elfogadása érdekében, de a legfontosabbnak azt találom, hogy a szoptató nő belülről hallja a hangot - jó az, amit teszünk, és pótolhatatlanul fontos. Velem előfordult, hogy aludtam egyet-kettőt az adott pillanatnyi konfliktusra (például szopival való elalvás kapcsán), és másnap mentem vissza Lurkóhoz (akár egy nagy öleléssel kifejezve), hogy igazad van, és úgy döntöttem, hogy nem vonom meg magam tőled (részben sem). Ez mindig nagy megkönnyebbülés volt, és boldogan folytattam utána az igény szerinti szoptatást.
    Sok buktató van, a fogzás is bármikor felerősödhet, és számtalan más tényező is közrejátszik (rossz álom, félelmek, stb.). Nálunk például akkor is megsokasodtak az éjszakai ébredések, amikor kevesebbet voltunk napközben együtt. Nagyon nehéz volt egy-egy időszak, de - képzeld :) - nyomtalanul elmúlt, és így utólag nagyon jó érzés az, hogy kitartottunk a szopi mellett.
    Lurkónak nincsen még testvére, de reméljük, hogy idővel lesz :) tudatosan szeretnénk több évet kizárólagosan szánni egy-egy gyermekünkre, aztán meglátjuk, hogyan alakul. minden esetre, az intenzív és igény szerinti szoptatás miatt az első két évben gyakorlatilag nem voltam termékeny. Egyébként meg sok jót lehet olvasni a testvérek tandem szoptatásáról, és egyébként sem hiszem, hogy bármelyik testvér megsínylené a dupla szoptatást. Nekünk úgy tűnik, hogy inkább a személyre jutó figyelmet hiányolják a nagyobb testvérek (jogosan), de ez nagyon családfüggő.
    A paleotól szerintem szoptatás alatt sem kell tartani - ez a legideálisabb módja a saját (és ezáltal a kisbabád) jóltápláltságának. Elképzelhető, hogy sok rejtett szénhidrátot fogyasztottál a paleo időszakban? Nekünk nincsenek jó tapasztalataink például a maglisztekkel (ezek az őrlemények kellemetlen tüneteket tudnak okozni, és nem is igazán paleo ételek ilyen formában). Sok zöldség, minőségi hús, kevés gyümölcs - ezek biztosan nem okoznak problémát.
    Minden jót Nektek!
    Bogyó

    VálaszTörlés
  6. Betti, hat hónaposan az a normális, ha szopik még éjjel és nappal is (az én legkisebbem karácsonykor lesz egyéves, és szopik éjjel is és nappal is, és fog is még :) ) és én paleozom. Mitől féltenek? Lefogysz, kimerülsz? Az éjszakai szoptatástól lehetsz fáradt, igen, ha tudsz, aludj nappal. Én nem tudok, és még élek, és nem is vagyok nagyon féltenivaló állapotban :) Vértezd fel magad a megfelelő szakirodalommal: szoptatasert.hu, www.lll.hu, Szoptatás című könyv, és ezeket mutasd meg az érted aggódóknak! :) kitartás! :)
    A terhesen szoptatás, testvérek szoptatása is teljesen működőképes dolog, az anyai szervezet erre van kitalálva :) Testvéreket én sem szoptattam, bár Regő belekóstolt, de azért az nem tandemszopi :) de fel nem foghatom, hogy egy hat hónapos baba anyukáját miért kell már most a testvérkérdéssel stresszelni? Még ha most azonnal tervezitek is, akkor is el fog telni kilenc hónap, az rengeteg idő. Másrészt meg: azon a hídon majd akkor megyünk át :) Sok szeretettel, Timi

    VálaszTörlés
  7. Kedves Bogyó, nagyon szépen köszönöm ezt az írást, szívemből szóltál! Mint mindenkinek, nekem is voltak és vannak mélypontok, útban a kistesó, gyerkőc 2,5 éves, főleg éjszaka még cicizik. Kíváncsi vagyok hogyan alakul, most éppen nagyon jó a lelkiállapotom, és harmónia van, nemrég viszont annyira fájt szoptatni, h azt hittem belehülyülök. Mindenkinek magának kell végigmenni az úton, ahogy írod, habár sok segítséget kapni, ez egy egyéni feladat marad a nők számára. A legjobbakat kívánom nektek!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Éowen, nagyon szívesen! Megtisztel, hogy erre jártál. Végtelen kitartást és szeretetet kívánok az úton :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó ez a poszt, hálás köszönet érte! Az én kisbabám 1 hónapos, kb 8x szopizik, éjszaka is 2x. 2010 aug. óta paleózok / paleóztam, de a várandósság alatt, mint ahogy most is, kicsit megengedőbb lettem (értsd: visszakerültek nem paleo ételek is a menübe, de mértékkel). Célom, hogy visszatérjek az számomra bevált paleora, hamarosan. Sokáig szeretnék szoptatni, mert érzem, hogy ennél biztosabb és jobb dolog nem létezik, ami a babám és köztem kialakiitja a tökéletes kötődést és áramoltatja a legfontosabb energiát, ami a földi életünkhöz szükséges: a szeretetet. Az éjszakai szoptatások élménye pedig szavakkal leiirhatatlan...ennyire meghitt, csodálatos és megható pillanatokat még soha nem éltem át... Üdv., Anita

    VálaszTörlés
  10. Kedves Anita! Nagyon szívesen, örülök, hogy merítettél belőle. Olyan szépen szóltál a szeretetről, pont így igaz. Ölelés!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Bogyó, és Kedves Betti!

    Az első kislányom születése előtt sokat olvastam a témában, és nem volt kérdés, hogy igény szerint szoptatok. Kislányom sokáig kizárólag anyatejes baba volt. Bevált nekünk, ovikezdés táján választotta el magát, igazából nem is emlékszem hogyan. Békés időszak volt, kiélveztük, hogy együtt lehetünk. Egyetemre jártam nappalira, nem terveztem hamar tesót. Nem voltak körülöttem anyuka barátnők, barátaimnak még nem volt gyermeke, így szerencsére csak magamhoz mérhettem magam. Hat éves korában született a kishúga, a középső lányom. Mondhatni minden ugyanúgy zajlott, de tesót terveztünk, és majdnem két év korkülönbséggel megszületett a harmadik gyermekem. Nem is gondoltam rá, hogy abbahagyjam a szoptatást, azon az áron nem akartam harmadik gyermeket, hogy a másodikat egy évesen direkt módon elválasszam. A kislányom is lelkesen szopizott, bár hallottam én is, hogy sokaknak nem izlik a várandós anya teje. Nálunk töretlen volt a kedv, én utánanéztem, és arra jutottam, hogy a növekvő harmadiknak a hasamban is rosszabbat tenne az a stressz, lelki teher, önvád, stb, amit nekem okozna az, ha elválasztanám a nagyobbikat. Nem kellett magyarázkodnom, mert nem feltételezte senki, hogy szoptatok. Bevallom senki nem tudott olyat mondani, ami meggyőzött volna az ellenkezőjéről, nem voltak releváns érveik. A "kell a tej az új bocinak "jellegű érvekkel nem tudtam mit kezdeni. Azt gondoltam, a testem jelzi majd, ha rosszul teszem, hogy szoptatok. Egyedül a szülésznőm volt teljesen mellettem, ez nagyon jólesett. Végül a szülésig szoptattam, nem volt semmi gondom. Bár lehet, hogy a szoptatás miatt született pár héttel hamarabb. Ki tudja? a lényeg, hogy egészséges volt, és maradt azóta is mindenki.
    A tandem szoptatás nekem nagyon sokat segített, sok lelki vihart spóroltunk meg, ráadásul nagyon megható dolog. Sokan szoptatnak több gyereket, többen abbahagyják a várandósság alatt, majd újrakezdik a szülés után. Természetesen sokszor vagyok fáradt, de nem a szoptatás a legfárasztóbb dolog a nagy családos létben, az biztos. Persze az energiám véges, most nem szeretnék ilyen korkülönbséggel negyedik gyereket, majd talán csak évek múlva, ha már senki sem szopik nálunk.
    Bár nekünk ez a megoldás vált be, természetesen nem gondolom, hogy mindenkinek így kéne, sőt! De az biztos, hogy az anyaságom lassan tíz éves története számtalan olyan példát hozott, amikor örültem, hogy a megérzéseimre hallgattam, és nem másokra.

    Üdv,

    Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viki!
      Annyira szép, amit írtál, és úgy örülök, hogy megosztottad velünk ezt a bensőséges tapasztalatot. Olyan fontos, hogy meghalljuk a szívünk hangját (megérzéseinket), és ha már halljuk, merjük is követni. Éppen ehhez lehet a Te hozzászólásodból meríteni. Köszönöm!

      Törlés
  12. Kedves Bogyó!

    Nagyon szépen köszönöm ezt az írásod! Nagyon megható volt, és megszilárdítottál abban, hogy jó, hogy a 18 hónaposomat még szoptatom. Hogy fog ez majd később hiányozni, ha már nem lesz...

    Ma keveredtem ide a blogotokra, csodálkoztam is, hogy eddig nem "futottunk" össze. Nagyon tetszenek az írásaitok, csak sajnálom, hogy mostanában nem írtok. Én bátorítalak titeket, hogy folytassátok, mert szerintem nagyon jó amit csináltok!

    Sok szeretettel:
    GO

    VálaszTörlés