2012. október 31., szerda

Paleo gyermek, nem paleo gyermek

Történt ugyanis, hogy Lurkó fiúnk az önállóság útjára lépett. Alig pár hete következett be a változás, de kimondhatatlanul nagy megkönnyebbüléssel járt. Mármint nem az, hogy a bölcsődében – a korábbiaktól eltérően – már nem otthonról szállított paleo ételt eszik, hiszen mindattól, amiket mostanában a szájába vesz, végigvonul bennem valamiféle hideg borzongás. De a váltást megelőző feszültség olyan mértékű volt, hogy miután helyretettem magamban ezt az új helyzetet, úgy éreztem, fennebb léptem egy lépcsőfokot.

Az elengedés egész pontosan olyan érzés volt, mintha egy mély, tiszta lélegzetvételhez jutottam volna, amely egyúttal helyet eszközölt bennem valami másra is. Egyebek között például arra, hogy mennyire tisztelnem kell mások (különösen a saját fiam) önálló elhatározásait, az enyémektől eltérő vágyait, személyiségének sajátos megnyilvánulásait.

Lurkó alig múlt három éves. És bár szerettem volna a paleo gyermekséget a lehető legtovábbig kihúzni, azzal azért tisztában voltam, hogy idővel fokozódnak majd a nehézségek a sajátos étrendünk megtartása körül. Az idén nem ment még óvodába, hanem jobbnak láttuk további egy évig megajándékozni őt a családias bölcsődénk meghittségével. Úgy gondoltuk, ráér még az óvoda zsivaja, és így persze biztosnak tűnt azt is, hogy még további egy évig legalább azt az ételt eheti, amit én pakolok neki a saját konyhánkból.

Lurkó pici kora óta belenőtt abba, hogy ő mást eszik, mint a többiek, és ebből szemmel láthatóan semmiféle hátránya nem származott (egészen mostanáig). Az anyatejes-paleo koszt mellett azt tapasztaltuk, hogy fizikailag erőteljesebben fejlődött, mint a korosztályabeli gyerekek általában (magasabb, szélesebb az állkapcsa, szabályosabb a fogsora, stb.), ritkábban betegeskedett, és semmiféle hátrányos megkülönböztetésről, vitáról, étkezéssel kapcsolatos gyerekcsínyről, összekapásról nem számoltak be az óvónénik. A paleos bölcsődei étkezése idején Lurkó végig nagyon fegyelmezettnek bizonyult: nem nyúlkált mások tányérjára, és – az elmondások szerint – akkor sem kért a mások ételéből, ha a gyerekek nyújtották feléje a saját ételüket. Pedig erre sohasem kértük, nem is tanítottuk vagy ösztönöztük. Egészen mostanáig nem volt kétséges a számomra, hogy nem maga az étel határozza meg a gyermekek egymás közti viszonyát. Erről korábban már írtam, és ezt most is éppen így gondolom, csak közben rájöttem még valami másra is.

Az elmúlt két év során tehát azt tapasztaltuk, hogy a bölcsődei közegből (sem a nénik, sem pedig a gyerekek részéről) nem nehezedett Lurkóra olyan külső nyomás, ami tőle elvárta volna, hogy ugyanazt egye, mint a többiek. Az idő múlásával, és a fokozatos szellemi-lelki éréssel egyidejűleg azonban minden bizonnyal kialakult Lurkónak valamiféle belső igénye arra, hogy ne lógjon ki az egyébként kinti sorból. Úgy sejtem, hogy még pár hónappal ezelőtt sem volt ez a késztetés olyan erőteljes, mint ahogy egyre letisztultabbá vált a harmadik életév betöltéséhez közeledve.
Az önállósodás feszültsége egyébként nem is az étkezés körül alakult ki eredetileg. Pár héttel ezelőtt éppen olyan időszakot éltünk, hogy sokféle nyomás nehezedett az egész családunkra, és Lurkó is számos jelét mutatta az elbizonytalanodásnak. Lényegesen többet sírt, mint azelőtt, és hirtelen furcsán kezdett ragaszkodni különböző gyűjtött tárgyakhoz (kavicsokhoz, gesztenyékhez), pedig azelőtt semmiféle tárgyi kötődése nem volt (sohasem cumizott, és rongyok, párnák, bizonyos játékok sem határozták meg az életünket). Előtérbe kerültek a lét és elmúlás, illetve a betegség és gyógyulás kérdései, a bölcsődében pedig még a szokásosnál is érzékenyebben viselkedett. Olyan helyzetben találtuk magunkat, hogy úgy éreztük: megérett az idő valami lényeges változásra. Így aztán, az egyik otthoni reggeli sírás közepette, szóba került, hogy nem szeretné-e esetleg a bölcsiben ugyanazt enni, mint a többiek. Igazából csak ötleteltünk, kiútakat kerestünk, de az étkezéssel mintha célba találtunk volna, vagy legalábbis valami olyan szelepre leltünk, amin sokféle lelki feszültség egyszerre távozhatott. Az ilyenmód felkínált változás lehetősége minden esetre azonnal hatott. Bizonytalanok voltunk, hogy vajon nem kötünk-e túl nagy kompromisszumot a lelki béke érdekében. És hát tényleg, ki tudja. Az viszont máris bebizonyosodott az elmúlt hetek során, hogy Lurkó nemcsak visszanyerte korábbi vidámságát, hanem mintha magabiztosabb, nyitottabb, kiegyensúlyozottabb is lenne, mióta az étkezése tekintetében is kézhez kapta a kormánykereket. Mindezt persze nem a vajas zsemlének, a csigatésztának, vagy a túrórudinak tulajdonítom (hogy a még rosszabbakat ne is említsem), hanem inkább annak, hogy a pontosan nem nevesíthető belső feszültségnek, időközben felgyülemlett lelki igényeknek együttes erővel kivezető útat találtunk. Nem is tudom szavakba önteni, hogy az elmúlt hetek során milyen megszilárdulást tapasztaltunk a szülő-gyermek kapcsolatunkban.
Azóta is beszéljük otthon a történéseket, az új rendet, és mostmár egészen másfajta üzenetet kívánunk megértetni Lurkóval. Eddig valami olyasmit sugalltunk, hogy ezt esszük mi, azt pedig mások, de ez természetes, és így van jól. Lurkó eddig is tisztában volt azzal, hogy mi a paleo étel és mi nem az, és hogy mi jobbnak látjuk paleo módon enni, mint nem. Ezután viszont inkább a döntés szabadságára van helyezve a hangsúly, és valahogy így közöljük ezt vele: megértjük, és elfogadjuk, hogy te azt kívánod enni a bölcsiben, amit a többiek. Te el tudod dönteni, hogy mit akarsz megenni, és mit nem. De azt is tudod, hogy mi a kenyeret (és sok minden mást) nem találjuk jó ételnek. Bármikor választhatod azt, hogy újra otthonról vigyél ételt magaddal éppen úgy, mint régebb, és pont úgy, ahogy anya és apa is teszi minden nap.
Mint kiderült, a bölcsődei koszt sem ízlik neki mindig, és a hétköznapokon néha nagyon éhesen érkezünk haza. Az otthoni (és egyébkénti) paleo étkezésben azonban semmi változás nem történt, és Lurkó nem is kér olyan ételeket otthon, amelyek korábban sem fordultak elő az éléskamránkban (legalábbis egy jó ideje már nem). A Lehel piacon valamelyik alkalommal rámutatott egy joghurtos dobozra, és boldogan kiáltotta: nézd mama, joghurt! (ismerem, tudom mi az, én is ettem már ilyent...), mire megbeszéltük, hogy igen, a bölcsiben sok mindent megkóstol, és ez rendben van. De mi az ilyen ételek fogyasztását nem helyeseljük, ezért ezeket nem is vásároljuk meg. Bízom benne, hogy ez az őszinte elengedés hosszútávon megalapozza azt, hogy egyszer csak, amikor majd eljön az ideje, komolyan fontolóra vegye a mi szempontjainkat is. A helyzet az, hogy nem diétázó szófogadást, hanem szemléletmódot szeretnénk formálni, és azt sem erőszakkal, hanem odafigyeléssel. Hátha mégis járható ez az út...
Köszönöm, hogy olvastok!
Bogyó

13 megjegyzés:

  1. Én is úgy gondolom, hogy ezt a döntést nekik kell meghozni. Nyilván, amíg nagyon kicsik, ez nem nagyon működhet, de idővel mégiscsak az ő döntésük kell, hogy legyen.

    Nálunk a lányok eldönthetik, hogy mit esznek. Amit mi vagy pedig annak egy másabb formáját. Mondjuk bolognai esetén zöldségekkel eszik vagy tésztával.

    Igaz, ők nem paleo családba születtek, hisz mi csak február óta indultunk el ezen az úton. De ők is egyre jobban tudják, hogy mit helyeslek és mit nem, mi egészséges és mi nem. :)

    VálaszTörlés
  2. Nálunk ez a három éves kor körüli időszak bizonyult a választóvonalnak: mostanáig különösebb gond nélkül meg tudtam oldani, hogy azt egye, amit én is jónak láttam. Úgy éreztem, hogy a lelki javaink (bizalom, önbizalom, meghittség, stb.) csorbultak volna, ha nem hagyjuk meg Lurkó döntésterét az étkezés terén, legalábbis közösségben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen rá kell bízni a döntést. Én is rá fogom a saját fiamra, amikor már felnőtt lesz és képes lesz meghozni azt.Egy ilyen pici gyerekre véleményem szerint még nem lehet. Egy kis gyereknek szüksége van szabályokra, korlátokra, határokra,nem lehet egy gyerekre áthárítani a döntés felelősségét, mert az nem az ő dolga még. Azt is eldöntheti hogy átmegy-e a piroson, vagy hogy kabát nélkül megy ki télen? Gondolom nem, akkor az étkezéssel kapcsolatban miért kellene neki dönteni? Nem bántani akarlak ez csupán a véleményem.

      Törlés
    2. Kedves Zsuzsa! részben egyetértek Veled, bár a mi nevelési szemléletünk szerint ki-ki képes érdemi döntéseket hozni a saját korának, érettségi szintjének megfelelően (a döntésképesség nem 14 vagy 18 éves korban kezdődik, hiszen már az újszülöttek is el tudják dönteni például azt, hogy éhesek-e vagy sem). Nem értem, hogy ez hogyan zárná ki az életszerű határok létezését (például a közlekedés, téli ruházkodás vagy bármilyen más, érettebb hozzáállást igénylő helyzet tekintetében). Azt tapasztaljuk egyébként, hogy a közösségi étkezés tekintetében gyakorolt rugalmasságunk Lurkó lelki fejlődését szolgálta, és ez sokféle módon megnyilvánult azóta - például oldottabb gyerektársaságban amióta azt eheti, amit a többiek (mi magunk is meglepődtünk, nem sejtettük, hogy az étekzési formánk valóságos teher lehet egy egészséges kisgyerek számára). Az étkezés persze fontos szempont, sokat beszélünk róla, de a kényszerű szófogadás, merev korlátozás szerintünk többet árt, mint amennyit a paleo használ.
      Remélem, azért találtál hasznos gondolatokat nálunk, és köszi, hogy írtál.

      Törlés
    3. Sziasztok! Nem célom az okoskodás vagy az hogy beleszóljak az életetekbe, de úgy érzem, hogy hasonló cipőben járunk, mivel az én kisfiam 2 és fél éves és mi is alapvetően palaeolit életmódot folytatunk. Remélem nem sértődtök meg azon hogy más a véleményem.
      A döntésképesség kialakulása egy folyamat és természetesen én sem úgy gondolom , hogy ez csak a felnőttek sajátja, de abban, hogy a közlekedés vagy a ruházkodás érettebb hozzáállást igényelne mint az, hogy mit eszünk, nem értünk egyet. Sajnos az emberi szervezet nagyon nem a mai körülményekre lett "kitalálva". Szeretjük az édeset például , mert az régen előnyös volt, de ma már nem az és ahhoz, hogy elkerüljük a cukorfüggőséget tudatosság és fegyelmezettség kell, ami nem igazán jellemző a 3 évesekre. Az édes ízhez pedig nagyon könnyű hozzászokni és a mesterségesen édesített termékek után pedig már nem biztos hogy a természetesen édes ételeket el fogja fogadni( bár ezt persze ti jobban tudjátok) A másik a kockázat, amivel a nyugati táplálkozás jár. A legtöbb felnőtt is csak legyint, ha azt mondod neki , hogy ne edd ezt vagy azt, mert 5, 10, 20 év múlva beteg lehetsz, akkor egy gyerek, akinek még egy hét is beláthatatlanul hosszú idő, hogy érthetné ezt meg. És van még egy meglátásom, amivel biztosan belopom magam a szívetekbe (ha eddig még nem sikerült(:). Én nem tartom tisztességesnek, azt mondani egy kisgyereknek, hogy eheted amit a többiek, de anya meg apa ám nem helyesli! Ti nem érzitek azt, hogy ha valami hát ez biztosan megterheli lelkileg? Szeretné megkóstolni esetleg még ízlik is neki, de közben ott van benne, hogy a szülei ennek nem örülnek.

      Törlés
    4. Kedves Zsuzsa, értem amit mondasz, és akár egyet is érthetnék. De ez sem ennyire egyszerű. Az, ahogy mi táplálkozunk, egyenlőre nem elfogadott a nagy többség által. Sokan furán néznek ránk, hogy miért így táplálkozunk. Pedig ők felnőttek, akiknek akár el is lehet magyarázni, akik akár meg is érthetnék. De sokan nem értik meg.

      A gyerekeknél ez még nehezebb és a gyerekek akár sokkal gonoszabbak, kiközösítőbbek tudnak lenni, ha valakin azt látják, hogy vmilyen szempontból más mint ők. Ez legalább akkora lelki teher a gyerek számára, mint az, ha kvázi sarokba szorítva érzi magát.

      De ha a szülők úgy tálalják, hogy szerintük ez+az egészséges, a másik kevéssé, de nem mondják azt, hogy irgumburgum, azt nem kellene enned, akkor a gyerek nem biztos, hogy ettől rosszul fogja érezni magát. Lát két példát és a két példa közül választ. Vagy épp egy harmadik, köztes úton jár.

      Mi is felnőttünk úgy, hogy ettük a kakaós csigát, a krémest, pizzát, bablevest csipetkével és a cukros paradicsom levest. Ha mindezt módjával tettük, akkor valószínűleg egészségesen nőttünk fel és onnan még egészségesen van mód arra felnőtt korban, hogy egy saját irányt válasszunk. Megmaradunk a mindenevésnél, de mértékkel, vagy vegák leszünk, esetleg paleok.

      Úgy gondolom, hogy ez a család sem fog zabáló példát mutatni, így kisfiuk akármelyik utat is járja, valószínűleg egy kiegyensúlyozottnak nevezhető táplálkozási példát fog látni és azon is fog haladni, akár mindenevő lesz, akár paleo.

      És hidd el, hogy amikor majd meghívják később a kisfiad egy szülinapi partira és ott csak nézheti, hogy a többiek mit esznek, akkor igen rosszul fogja magát érezni. Most még burokban van, a Ti burkotokban, de egy nap onnan ki fog bújni és akkor eldől, hogy mennyire lehet a paleot beleszuszakolni a mindennapjaiba.

      És még egy gondolat. Ha a testünk elfelejti/nem tanulja meg, hogy mit kell kezdenie pl. a gluténnal és egy nap találkozik vele mondjuk egy szülinapi buli alkalmával, akkor kellemetlen élményekben lehet a kisfiatoknak része. És nem lehet mindig mellette állni, hogy nehogy egyen olyan ételt, ami kvázi tiltólistás. Bár meg lehet próbálni megtanítani neki, és lehet h szót is fogad, de közben különccé is válik a többiek szemében.

      Törlés
    5. Köszönöm az építő hozzászólásokat :)

      Törlés
  3. Ugyanebben a korban vagyunk és mi is maradtunk bölcsiben. Az Integráció kontra paleó kérdésen én is töprengtem sokat, de eddig úgy tűnik szerencsések vagyunk. Ikrek lévén a gyerekek, nem egymagukban "lógnak ki a sorból".

    VálaszTörlés
  4. szvsz ha továbbra is jól álltok hozzá (hogy ne legyen ebből függetlenségi kérdés), akkor relatíve hamar vissza fog térni valami értelmes egyensúlyra. a teljesen „tiszta” paleo pedig leginkább akkor égetően fontos, ha valakinek az éveken át tartó tudatlan vagy nemtörődöm táplálkozás miatt már meglevő vagy kezdődő bajai vannak, Lurkónak elég jó alapjai meg háttere van ahhoz, hogy az átmeneti ill. részleges szutyokfogyasztás ne okozzon neki komoly károkat (és ha észreveszel rajta bármit, akkor még mindig visszatérhetsz teljes paleóra ezen az alapon, és valószínűleg neki sem lesz ellene kifogása:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Mau! Én is nagyon bízom az "értelmes egyensúlyban" és ennek a "relatíve hamar" beköszöntében. Az a gyanúm, hogy az ide vezető jó hozzáállás, függetlenség, önállóság, stb. igazi szülői alapkérdések, és egy egész életre való kihívást rejtenek (a szülői lét bája :)

      Törlés
  5. Amellett, hogy magam is egyre inkább úgy látom, hogy több szempontból is a legértelmesebb meghagyni a választásokat, nem lehet utolsó szempont az sem, hogy márpedig a "szennyezésekre" nagy szükség lehet ... különösen, hogy jelenleg nem tudni, mi lesz pár évtized múlva a jellemzően és átlagosan elérhető élelem.

    VálaszTörlés
  6. Bizony, és milyen jó, hogy ezt a szempontot is szóba hoztad. Bár minket nem épp ez a jövőbeli bizonytalanság vezetett ide, egyetértek, hogy ilyen megfontolásból is kapóra jöhet ez a fordulat.

    VálaszTörlés