2012. július 31., kedd

Paleo szemlélet és etikus környezetvédelem

A paleolit diéta kapcsán sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy mennyire etikus ma olyan étrenden élni, amelynek meghatározó eleme a húsfogyasztás. Hogyan gondolhatja bárki komolyan, hogy tanácsos hosszútávon állati fehérjén élni, amikor a modern állattartás megannyi etikai problémát vet fel? És egyébként is, ha sok milliárd ember ilyen étrenden élne, mi történne a már most is végletekig kizsákmányolt Földdel?
Ezzel a bejegyzéssel az a célom, hogy tágítsam az értelmezési kereteket: a környezetvédelem sokkal összetettebb kérdés annál, mint hogy kizárólag ilyen alapon pálcát törjünk egy étrend felett. A korai kőkorszakhoz visszakanyarodó táplálkozási (és akár életmódbeli) szemlélet olyan irányzat, amelyről összességében elmondható, hogy a természetben élő ember egészségét, ökológiai és társadalmi harmóniáját veszi alapul és ezt az ősi tudást kívánja ötvözni a mai kutatásokkal, illetve a modern életkörülményekkel.
De miért olyan nehéz észrevenni a vadászó-gyűjtögető közösségek életmódjában (akár az étrendjében is) meghúzódó tudást? És miért gondolja azt sok mai ember, hogy a létezés (és ezen belül az étkezés) jelenlegi formája a lehetséges világok legjobbika, vagyis hogy az emberi történelem a folyamatos fejlődés krónikája, azaz napjaink társadalma magasabb rendű minden korábbinál? Meglátásom szerint, a paleolit étrend etikai (például környezetvédelmi) alapon való bírálata valójában éppen ezt a múltbeli értékekhez és megalapozott tudáshoz való visszakanyarodást utasítja el, vagy legalábbis értelmezi merően tévesen.
Úgy tűnik, a jelenlegi kultúránk értékei és alapvető meggyőződései fátylat borítanak a szemünkre és talán emiatt esik olyan nehezünkre elhinni mindazt, amit az antropológiai kutatások már több évtizeddel ezelőtt terítékre helyeztek. Pontosabban azt, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek általában jól tápláltak, boldogok, egyenlőségelvű emberi kapcsolatokat ápolnak, ökológiailag fenntartható, társadalmilag és intellektuálisan teljes életet élnek, és rengeteg a szabadidejük. Talán meglepő, de mindenféle kertelés nélkül elmondhatom: én is pont erre vágyom! Számomra azonban ma már nem meggyőző az az érvelés, miszerint ezeket a célokat úgy kellene, illetve lenne ildomos elérnem, hogy nem eszem húst, biciklivel közlekedem, környezetbarát fogyasztói cikkeket vásárolok és önkéntesnek jelentkezem legalább egy olyan civil szervezetbe, amely a természetvédelem magasztos eszméjét tűzte a zászlójára. Azt is mondhatnám, hogy alig ismerek magamra – jó pár évvel ezelőtt, amikor befejeztem az emberi jogi mesterképzésemet egyre kevesebb húst fogyasztottam és olyan karrierről álmodoztam, hogy valamelyik zöldnek tűnő civil szervezet munkatársaként segítek megváltani ezt a kókadó világot. Hálás vagyok mindenkinek, akivel az elmúlt években beszélgethettem, és akinek a könyveit, írásait olvashattam, hiszen ennél ma már árnyaltabb nézeteket vallok. Egyébként leginkább Lurkónak vagyok hálás, mert a földi élet csodája általa nyert egészen új tartalmakat a számomra. Az ő születésére készülve és a gyermekneveléssel töltött első évek során döbbentem rá arra (illetve ismerem fel folyamatosan), hogy mennyire máshol kell keresgélnem mindazt, amire felnőtt fejjel vágyom, és ami egyébként a vadászó-gyűjtögető közösségekben alapértelmezett volt.

Ma már talán senki sem vitatja, hogy olyan környezeti és értékrendbeli válságban élünk, amely a földi élet sokféleségét, minőségét és méltóságát fenyegeti. A mai ember természetátalakító tevékenysége kétségtelen – viszont számos jel mutat arra, hogy a nyugati társadalmak mértéktelen túlfogyasztása csupán következmény, amelyre a mára kialakult társadalmi-gazdasági rendszer vezetett rá bennünket, nem pedig velünk született, alapvető emberi igényeink. Takács-Sánta András (ökológus) és Pataki György (közgazdász) különleges szöveggyűjteményt állított össze Paradigmaváltás?! címmel (a pontos hivatkozást ugye tudjátok hol találjátok), amely számomra rendkívül hasznos olvasmánynak bizonyult. Ennek a bejegyzésnek a megírásához sokat merítettem a szöveggyűjteményben megfogalmazott gondolatokból. Például abból, hogy a manapság érvényesülő mértéktelen szerzésvágy a mi társadalmi-gazdasági rendszerünkben intézményesül ugyan, de nem tekinthető az emberi természet alapvető jellemvonásának. Vagyis úgy tűnik, van valami alapvető félreértés abban, ahogyan ma az emberre és igazi igényeire tekintünk.

A nyugati embert ma azért ostorozzák, hogy termeljen és fogyasszon (de csak környezetbarát módon!), míg – vélhetően ugyanazok az „ostorozók” - a természeti népeket primitív vadakként szeretik láttatni, akik minden pillanatban a rövidke életükért és szegényes táplálékukért küzdenek. Más út csak heves bírálatok és kétkedések közepette sejlik fel. Pedig éppen a környezetvédelem szempontjából is rendkívül fontos lenne felismernünk, hogy a vadászó-gyűjtögető közösségekre nem jellemző a ma emberének kapzsisága. Hiszen ezek a közösségek olyan életképes technológiákat, illetve társadalmi rendszereket alakítottak ki (ideértve akár az élelmezést is), amelyek mellett (vagy éppen amiknek köszönhetően) hosszú évezredekig harmonikus egységben élhettek a természettel, és nem pusztították el a gazdaságukat megalapozó erőforrásokat.

Ezzel szemben ma inkább az a nézet közismert, hogy csak a mezőgazdaság felfedezése után váltunk valóban emberekké és csupán az az igazi kultúra és civilizáció, amit a fölművelőkké és állattenyésztőkké válásunk óta alkottunk. Pedig a mezőgazdaság sok tekintetben sajnálatos fordulatot hozott: nem csak a civilizációs betegségek hajnalát jelentette, hanem a környezet és a természeti erőforrások pótolhatatlan állományainak felélését is. Míg a vadászó-gyűjtögető technológiák korlátlan ideig képesek fönnmaradni, a mai „divat-környezetvédelem” csupán az erőforrások lassabb ütemben történő kihasználását (de nem a kihasználás megszüntetését) szorgalmazza, és helyettesítést (vagy ilyen látszatot) kínál a megoldás helyett. Vegyél ökológiai rendszerből származó termékeket (a lényeg az, hogy vásároljál), tekerj biciklivel (nem baj, ha ezzel környezetszennyező forgalmi dugókat okozol, Te legalább gondolsz a természetre), egyél gabonákat (hiszen az aranyló búzamezőkhöz szükséges földekért nem tegnap, hanem már száz évekkel ezelőtt kivágták az erdőket, vagyis nem a Te sarad), fogyasszál tejtermékeket (de a szarvasmarha húsát semmiképp ne fogyaszd el, mert akkor nem vagy igazán környezetvédő), és építsél passzív házat (hiszen így valamelyest mégiscsak védeni tudod a természetet, amelyen a beépítéssel sebet ejtettél). A „divat-környezetvédelem”: sötét csapda.

Ebben a csapdahelyzetben olybá tűnhet, hogy például a húsmentes étkezés kiutat jelent, de legalábbis felhatalmaz arra, hogy a húsfogyasztókra (de nem minden fogyasztóra!) „etikátlan” címkét ragasszon a szorult helyzetbe került társadalom. A már említett szöveggyűjteményben Szvetelszky Zsuzsanna A natúrhatnám polgár című írása szellemesen (és néhol fájón) világít rá a modern fogyasztás buktatóira: „ökomangó az a mangó, amit nem veszek meg, hiszen nem ökohajó vagy ökokamion hozta. A drága natúrzokni például biztosan nem öko, hiába színtiszta gyapjú: hamar szétmállik, folyton újat kellene vennem. De lehet-e egy egzotikus importtermék, egy levespor, egy konzerv öko? Csak részleteiben lehetünk ökok, az előállítás, az összetétel, a szállítás vagy az újrafelhasználás megfizethető vagy szimpatikus részleteiben.” Idézet bezárva, továbbgondolás tőlem. Én pedig azt gondolom, hogy ha már egyáltalán bírálatot enged meg valaki magának mások étrendjére tekintettel, akkor nem azt illeti meg az „etikátlan” címke, aki húst eszik, hanem mindenkit, aki a fogyasztói társadalom számára (nem pedig az egyén valóságos táplálására) előállított élelmet vásárol. Ha pedig olyan fogyasztót állítunk pellengére, aki ráadásul nyugati étrenden él, akár gólkirályról is beszélhetünk, aki sokszoros öngólt rúg a saját maga, a közvetlen környezete és a társadalom egészének kapujába: hiszen a nyugati étrend alapjául szolgáló élelmiszerek nemcsak megbetegítőek (pld. metabolikus szindrómát okoznak), hanem a környezetre is rendkívül ártalmasak (előállításuk, szállításuk, hulladékképzésük folytán). Ráadásul a betegségek következményeit az „egészséges” lakosság kénytelen megfizetni, így az egészségügyi költségek (orvosi ellátás, gyógyszerfogyasztás), munkaképtelenség (adókiesés) és szociális juttatások (betegnyugdíjak) további erkölcsi kérdéseket vetnek fel egy adott társadalmon belül. Még egy kicsit szájba rágom: az elképzelhető (és etikus?), hogy az egészségre törekvők nemcsak a minőségi élelemért kénytelenek többet fizetni, hanem mondjuk a silány közétkeztetés okozta egészségügyi költségekből is ki kell venniük a részüket?

És akkor még mindig nem került szóba az általánosabb emberi igazságosság kérdése (pedig ez a fejtegetés mintha végső soron odáig vezetne, csak talán kerülő úton). Vagyis még nem említettük meg azokat, akiket a korábban már idézett szöveggyűjteményben (remek olvasmány!) Wolfgang Sachs a „globális középosztály hátországában élő bennszülött és falusi népességnek” nevez. A Miféle fenntarthatóság? című írásából idézem: „Földművesek ők és zsellérek, nomádok és törzstagok, a világpiac pereme. Különböznek egymástól, mégis közös sorsuk, hogy erőforrásaikat veszélyeztetik a városi-ipari befektetők. A környezet és az igazságosság válsága egy és ugyanaz a világ népességének nagy része számára. Ők azok, akiket peremre szorított a terjeszkedő fejlődés. Amikor a kutak kiszáradnak, a szántóföldek tönkremennek, az állatok eltűnnek, az erdők elenyésznek, és a termés csökken, a bennszülettek és falusiak megélhetésének alapjai aknázódnak alá. A piactérre kényszerülnek ott viszont nincs vásárlóerejük. A közös földek bekerítése vagy tönkre tétele nyomorúságot szül. Ebben az összefüggésben a fenntarthatóság semmivel sem jelent kevesebbet, mint szembeszegülést a fejlődéssel.” Varsányi Miklós fordítása, idézet bezárva. Ugye értitek? A fenntarthatóság érdekében éppen azzal a „fejlődéssel” kellene szembeszegülni, ami a fölényesen primitívnek (húsfogyasztás tekintetében pedig egyenesen „etikátlannak”) tekintett bennszülött (illetve falusi) életmódtól való eltávolodásban nyilvánul meg. Minden esetre, Wolfgang Sachs is tudja (és - a félreértések elkerülése végett - én is), hogy nincs visszaút az őserdőbe. Viszont vannak jó ötletei: szerinte a természeti és emberi jogok védelmében meg kellene szüntetni a kiszipolyozó fejlesztést, olyan szövetségi államokat kellene létrehozni, amelyekben a falvak is szóhoz jutnak, és meg kellene erősíteni az „erkölcsös gazdálkodást”. Elárulom, hogy ezt nem tanítják azon az egyetemen, ahol én emberi jogokat hallgattam.

Szerencsére élnek köztünk olyanok is, mint például John Gowdy (a szöveggyűjtemény sokadik társszerzője), aki rámutat arra, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmak szemmel láthatóan megoldották (vagy elkerülték) azokat a problémákat, amelyekkel a modern társadalom nem igazán tud mit kezdeni. John Gowdy szerint minél többet tudunk meg a vadászó-gyűjtögető kultúrákról, annál könnyebben felismerhetjük, hogy a modern piaci kapitalizmus értékrendszere nem tükrözi az emberi természetet. Ha már az őserdőkbe, illetve a falusi porták mögé nem is vonulhatunk vissza tömegesen (hanem - mondjuk - csak a kiváltságosak), az igazibb emberi természetünket még előbányászhatjuk akár nagyvárosban is.

A vadászó-gyűjtögető társadalmak antropológiai vizsgálata számomra minden esetre meggyőzően bizonyítja, hogy a mai nyugati ember korlátlan igényeivel szemben létezhetnek jól működő, hosszútávon fenntartható társadalmak rendkívül alacsony igények mellett is. Ez pedig nem hanyag és olcsó igénytelenséget jelent, hanem a fogyasztásunk valódi csökkentését. Vagyis úgy kell átgondolnunk és mérsékelnünk a fogyasztásunkat, hogy az alapvető emberi szükségleteken túli igényeinket faragjuk le. És ha már ilyen „önmérsékelési stratégián” törjük a fejünket, akkor jusson eszünkbe, hogy a „fogyasztás” egyszerre jelenti a lenyelt élelmet és a különböző javak ember általi felhasználását is. Ennek fényében pedig összefoglalok néhány érvet amellett, hogy meglátásom szerint miért tekinthető – akár környezetvédő szempontok szerint is - etikusnak a paleolit szemléletmód, ezen belül pedig a táplálkozás:

1. Összehangolja az anyát a gyermekével, és a családtagokat egymással. Hiszen az egymás igényeire, különösen a táplálkozási igényekre való odafigyelés – tapasztalatom szerint - nagyon magas fokú egymásra-hangolódást követel meg. Az igény szerinti és hosszú távú szoptatás ennek talán a legékesebb példája. De megemlíthetem a kendős babahordozást is, amit szintén a vadászó-gyűjtögető társadalmaktól (legtöbben talán éppen a jekánáktól) tanultunk újra, mert – mint kiderült – a gyermekeink a folyamatos fizikai kontaktus alapvető igényével születnek a világra. Hordozzuk őket, mint a bennszülöttek, aztán pedig előre csomagolt omlós kekszet (vagy puffasztott gabonát) adunk nekik, hiszen nagy kihívás kibújni a nyugati fogyasztói társadalom bőréből és valami egészen mást (mondjuk otthon előkészített, jó minőségű állati fehérjét) kínálni a gyermekeinknek az olcsó nassolnivaló helyett. Sokkal nehezebb a gyermekek és felnőttek tápanyag (és egyéb) szükségleteit figyelni, az ételeket megbízható forrásból beszerezni, majd saját kezűleg, otthon előkészíteni, mint akármilyen előre elkészített terméket fogyasztani. A modern paleolit szemlélet azonban - véleményem szerint - nem csupán az egyén egészségét és hosszú életét hivatott öncélúan szolgálni, hanem a folyamatos erőfeszítések (bevásárlás, konyhai előkészületek, stb.) nyomán elsősorban arra kínál remek lehetőséget, hogy a saját magunk és egymás igazi igényeire jobban odafigyeljünk.

2. Kinyitja az ember szemét. A szöveggyűjtemény már korábban is idézett egyik írójával, Wolfgang Sachs-szal szívesen kezet ráznék az alábbi gondolata miatt: „Amire tehát a globális környezetvédők szerint szükség van, az az, hogy a biofizikai valóságot politikai ténnyé tegyük. Sok környezetvédő ezért a világ valamiféle egyesítésében reménykedik, ami megteremtené a keretet a globális erőforrások kezeléséhez […]. Egy ilyen terv minden erőfeszítést arra összpontosítana, hogy a világ népességét állandó szinten tartsa, környezetbarát eljárásokat fejlesszen ki, módosítsa a gazdasági játékszabályokat, kollektív szerződéseket kössön, és tájékoztató kampányba kezdjen a világ polgárai számára. Az így körvonalazódó nemes elképzelés szerint a környezetvédelem kerülne a világpolitika középpontjába, és ez gondoskodna a világ dolgainak ésszerű megszervezéséről”. Ha meggondoljuk, ez az egyén szempontjából egészen ijesztő világhatalmi törekvés a szemünk előtt (talán éppen a mi közreműködésünkkel) zajlik. A „gonosz vagy, mert húst eszel” refrénjét vélhetően éppen a globális környezetvédők komponálták, de már a szomszéd is ezt zengi (látszólag ártatlanul). Ezzel szemben Wolfgang Sachs valami egészen újszerű szemléletet képvisel (szóval, ha már eddig eljutottál, olvass tovább).

3. Otthon-szemléletet kínál. Wolfgang Sachs szerint ez a szemlélet mind a társadalmi igazságosság, mind pedig a természet válságának megközelítésére újfajta felfogást javasol. A globális jószomszédsághoz – e nézet szerint – mindenekelőtt az szükséges, hogy a kozmopolita gondolkodásmódból visszataláljunk az otthoniashoz. A környezeti fenntarthatóság ebben a megközelítésben nem a gazdasági növekedéssel és nem is a bioszféra stabilitásával kapcsolatos, hanem a helyi megélhetésre vonatkozik. Wolfgang Sachs hangsúlyozza, hogy a környezet túlfejlesztéstől szenved, nem az erőforrások szakszerűtlen gazdasági hasznosításától, sem pedig az emberi faj elszaporodásától (mint ahogy sokan gondolnánk). Az otthon-szemlélet esetében tehát a figyelem fókuszában nem maga a fejlődés, hanem a fejlődés elhibázott szerkezete áll, amely gátat vet a közösségek útjába, csökkenti az egyén jólétét, és lerombolja a környezetet. Én ezt úgy értelmezem, hogy az otthon-szemlélet szerint nem az a probléma, hogy az évmilliók, különösen az utóbbi évezredek, évszázadok során (és egyre gyorsuló ütemben) olyan sokat fejlődött az ember, hanem az, hogy elhibázta a fejlődés menetét. Például a mezőgazdaságra való áttéréssel, és annak a mai napig tartó erőszakos fenntartásával.

A nyolcvanas években egyébként már tanulmányozták, hogy milyen kapcsolat létezett a vadászó-gyűjtögető közösségek és a mezőgazdaságra áttért társadalmak között, pontosabban azt, hogy miként befolyásolja a nagyobb piacgazdaság a vadászó-gyűjtögetők megélhetési szokásait. Felismerték, hogy még a viszonylag elszigetelt vadászó-gyűjtögető népek is évtizedek vagy évszázadok óta kapcsolatban álltak a szomszédos mezőgazdálkodó társadalmakkal. Érdekes módon - a kapcsolat ellenére - sok vadászó-gyűjtögető szándékosan nem alkalmazza a mezőgazdasági termelést. Amikor megkérdezték, hogy miért nem, egy !kung busman ezt így magyarázta meg: „Miért kellene ültetnünk, amikor annyi mongomongo dió van a világon?” Az otthon-szemlélet képviselői Wolfgang Sachs szerint kis állampolgári szervezetek, társadalmi mozgalmak, másként gondolkodó értelmiségiek. Igen, igen, épp ide szeretném sorolni magunkat és a kedves olvasóinkat is.

4. Paradigmaváltásra sürget és mértékletességre késztet. Takács-Sánta András szerint számos jel mutat arra, hogy talán egy kezdődő paradigmaváltás korszakában élünk, és a szöveggyűjteményben remek érzékkel válogatta össze azokat az írásokat, amelyek a mai korban a másképpen gondolkodás hírnökei lehetnek. Jó néhányan állítják, hogy a környezeti problémák gyökerét kultúránk értékei és meggyőződései jelentik, tehát elsősorban ezeket kellene megváltoztatnunk, újakra cserélnünk. A paleolit étrend például vélhetően éppen azért vált ki olyan nagyfokú bírálatot egyes körökben, mert másféle megközelítésben ugyan, de szintén a változás harangjait kongatja. A fogyasztásra ajánlott paleo ételek tekintetében azonban nincsen semmi rendkívüli: egyél olyan egyszerű, természetes, feldolgozatlan táplálékot, lehetőleg a saját környezetedből, ami nem betegít meg. Az elmúlt lassan három paleo év során egyébként azt tapasztaltuk, hogy az ételeink ilyen értelemben vett visszafogottsága az élet más területén is szerényebb, egyszerűbb megközelítésre inspirál. Nem halmozunk fel előre csomagolt, feldolgozott ételeket, de például játékokat, cipőket és konyhai kiegészítőket sem. Lassan meggyőződésemmé válik az, hogy a mértékletesség az ember tányérján kezdődik, és nem elsősorban abban nyilvánul meg, hogy valaki a húsfogyasztását csökkenti-e, vagy esetleg teljesen mellőzi.

5. Az emberi méltóság szolgálatában áll. Hiszen minden, az ember által okozott környezeti kár ellenére is (vagy éppen amiatt), a paleolit szemlélet és étrend az emberi faj egészségét és természettel való harmóniáját helyezi előtérbe. Mivel a körülöttünk fellelhető számos élelemforrás, különösen az állati fehérjék, zsírok és a különféle növények az ember egészségét szolgálják, ezek hiánya pedig méltatlan éhezéshez, alultápláltsághoz vezet (amiről bővebben itt írtunk), nem az a kérdés, hogy etikus-e az, ha az ember ezekből jóízűen eszik, hanem az, hogy hogyan gondoskodjon a kíméletes tartásukról és termesztésükről úgy, hogy saját igényei ne bontsák meg a földi élet egyensúlyát. Az ember kétségkívül felelős a környezetéért és a természettel való harmonikus együttéléséért, de az élővilág védelmének eszméje nem vonhatja kétségbe az egészséges emberi lét, mint legfőbb érték tiszteletét.

Köszönöm, hogy olvastok:
Bogyó

5 megjegyzés:

  1. Szia,

    Szerintem nem feltétlen kell több húst enni. Mi legalábbis nem eszünk több húst, mióta váltottunk. Viszont sokkal több zöldséget és gyümölcsöt és magvakat eszünk, mint korábban. Előtte ezek elenyésző mennyiségben fordultak elő az étrendünkben. Most alig férünk el a hűtőben. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha jól értelmezem, a megjegyzésed inkább általában a paleo diétával, mint közvetlenül ezzel a bejegyzéssel függ össze. Itt inkább magára a húsfogyasztásra helyeztem a hangsúlyt, mennyiségtől függetlenül. A miből mennyit külön kérdéskör és sok mindenen múlik. Az biztos, hogy a hűtő-kamra optimális kihasználása külön művészet :)
      Bogyó

      Törlés
  2. Igen, általában írtam. Illetve a bevezető kapcsán, mert ott azt írtad, hogy meghatározó elem a húsfogyasztás. De hát valszín az emberek nagy része a fejlettnek nevezett világban eszik húst. Csak amit mellé eszik, meg utána és előtte, az az, ami totál más. :) Így a vegák kivételével nem sokan emelhetnek ellene szót ezen a téren. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért is örülök, hogy hozzászóltál, mert a paleot sokan a hús hússal való fogyasztására egyszerűsítik és lám, gyakorló paleosoknál kiderül, hogy erről egyáltalán nincs szó. Mi valamivel több húst eszünk, mint a korábbi években, zöldségből a többszörösét fogyasztjuk, a gyümölcsökkel és magvakkal viszont egyre visszafogottabban és óvatosabban bánunk (a gyümölcscukor, fitátok, stb. miatt). Köszönjük, hogy olvasol minket és nem hagytad szó nélkül :)
      Bogyó

      Törlés
    2. Jók, hiánypótlók a cikkeitek! Persze, hogy olvaslak :D

      Mi egyenlőre nem tudunk lemondani a magvakról, mert heti 1x azért mindenki igényli, hogy sütit együnk. :D

      De érdekes, hogy mindenki más utat jár be. Mindenki máskor és mást hagy el, vagy hoz vissza. Érdekes olvasni az okokat is, amik miatt az emberek további alakításokat végeznek a táplálkozási szokásaikban.

      Törlés