A vegetarianizmus, mint ideológia

A vegetáriánus étrend általában csak az egészséges táplálkozás szempontjából ismert vitatéma az emberek hétköznapi beszélgetéseiben. Ritkán esik szó azokról az eszmékről, amelyek meghaladják a táplálkozás témakörét és valóságos ideológiákká fejlődtek.

Ez a cikk nem a húsok tudatos, egyéni megfontolásból való mellőzését szeretné elemezni, hanem a húsfogyasztás ideológiai alapon való megtagadására, illetve ennek veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet.

Azon gondolkozva, hogy a nyugati világunkban hogyan tud egyre nagyobb teret hódítani a vegetarianizmus, három főbb indokot találtam: vallási, egészséges életmóddal kapcsolatos, illetve környezetvédelmi megfontolásból. Azt gondolom és tapasztalom, hogy nyugaton a vallásosság, illetve a hit visszaszorulása miatt űr keletkezett az emberekben, a betöltetlen lelki igények folytán pedig sokan keleti misztikával és ezoterikával fűszerezett irányzatokat követnek és ennek nyomán próbálják összehangolni a nyugati élet rohanó, pénzalapú világát a keleti nyugalommal és táplálkozási szokásokkal. Egy másik nagy csoport a vegetarianizmust véli a jelenleg megtapasztalható legegészségesebb táplálkozásnak. Számomra kultúraidegen a keleti misztika, értelmezhetetlen az ezoterika, a vegetáriánus táplálkozás, mint az egészség forrása pedig ma már egyszerűen nem meggyőző. Ebben a cikkben azonban nem ezeket a gondolataimat szeretném kifejteni, hanem a vegetarianizmus elterjedésének általam felismert harmadik okáról írok részletesebben. Azért éppen erről, mert – meglátásom szerint – a környezetvédelemre épülő vegetarianizmus nem éppen tisztességes módon terjeszkedik és érdemes felfigyelni következményeire.

Megfigyelhetjük, hogy a különféle vegetáriánus irányzatok között a legtöbb modern, nyugati, húsfogyasztást ellenző mozgalom politikai színezetét tekintve valójában nyílt vagy titkolt baloldali mozgalom. Politikai színezet alatt ezúttal azonban nem a magyar bal- és jobboldal polaritására kell gondolni, hanem inkább a nyugati, de világszinten hatással bíró politikai erőviszonyokra szeretném felhívni a figyelmet. Megfigyelhetjük, hogy a nyugati baloldal eszmei izmosodásában oroszlánrészt vállaltak a Frankfurti Iskola filozófusai (Herbert Marcuse és társai), akiknek gondolatvilága egyébként a hippi- és a diákmozgalmak táptalajául is szolgált. Többségében ezekből a hippi valamint yippi néven ismertté vált baloldali törekvésekből nőttek ki mindazok a mai napig virágzó zöld ökológiai mozgalmak, amelyek mentén végül a mai vegetarianizmus ideológiája a környezetvédelemmel ötvöződve megerősödött. A világszintű baloldali mozgalmak környezetvédelem iránti elköteleződése ma is rendkívül erős, talán még erősebb, mint bármikor. Nem véletlen például, hogy az Európai Zöldek frakciója is valójában balliberális ideológiát képvisel és a szocialista párt mellé tömörül az Európai Parlamentben. Megfigyelhető viszont az is, hogy az Európai Zöld Párt csak nyomokban és nevében környezetvédő, ugyanis meghirdetett programjának maximum a 10 százaléka környezetvédelem (a gyakorlati intézkedéseiket tekintve pedig talán még kevesebb), ugyanis sokkal fontosabbnak tartják bármilyen környezetvédelmi kérdésnél a balliberális értékeket, például az egyneműek házasságát.

A vegetáriánus étrend és környezetvédelem összekapcsolása azonban nem a politikai baloldal ötlete volt, hanem a szélsőjobboldali politikával indult. Sokak számára ismeretlen tény, hogy az első modern XX. századi környezet- és állatvédelem a nyugati jobboldalhoz kötődik, ezen belül is a szélsőjobbhoz, a német nemzetiszocialista, német eredetű bizalmas szóval élve náci (nazi-nationalsozialismus) mozgalomhoz, vagyis Hitlerhez és a holdudvarához. Ők voltak ugyanis az elsők, akik a mai fogalmaink szerint is szélsőséges vehemenciával védték a természet egyensúlyát, bizonyos szociáldarwinizmus megnevezésű elmélettel és eugenikával (azaz mesterséges szelekcióval) támogatva az elképzeléseiket. A nemzetiszocialisták környezettudatossága olyan részletekre is kiterjedt, amely már az emberi rasszok arányait is befolyásolni szerette volna, de ez nem gátolta meg őket abban, hogy az állatok védelmét törvényi úton is biztosítsák. 1933-tól kezdődően többféle környezetvédelmi törvényt hoztak, évről-évre szigorítva és kiterjesztve azokat. Büntették az állatkínzást: koncentrációs tábori büntetés járt érte származástól függetlenül. Többek között tiltották például az állatok csapdával történő elejtését és más módon is korlátozták a vadászatot, de szabályozták a lovak állatbarát patkóit is és újraerdősítettek. Maga Hitler is a náci propaganda szerint nagy állatbarát és – meglepetés! – vegetáriánus volt. Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy néha tett-e kivételt a diétájában vagy nem, de az egyértelmű, hogy a mai vegetáriánus mozgalmak nem szeretik vállalni a személyét. Mindenesetre Hitler bizalmas emberei, Rudolf Hess, Goebbels és Himmler is bizonyos típusú vegetáriánus étrenden élt, de rájuk sem büszke a mai vegetáriánus nemzedék. Hasonlóképpen a modern környezetvédelem korát fél évszázaddal megelőző nemzetiszocialista állatvédelmet sem szívesen emlegetik a mai környezetvédők. A nácik mindenre kiterjedő, környezettudatos (irányított kiválasztódásos) figyelmének gyászos eredménye viszont mindenki számára ismeretes, még akkor is, ha manapság elhallgatják a nemzetiszocialisták természet iránti fokozott rajongását, amely már-már az okkultizmus fele hajlott.

Aki netán mégis elérzékenyülne a politikai bal- vagy jobboldal környezetvédelem- és emberi egészség iránti elköteleződésén, gondoljon inkább arra, hogy a háttérből diktált ideológiák (amelyek hétköznapi szinten „ajánlások” formájában leselkednek ránk) egy nemzetek fölött átívelő, globális mozgalommá váltak, így semmiképp nem képviselhetnek egyéni, emberi vagy nemzeti érdekeket.

Úgy tűnik, a vegetáriánus-környezetvédők köreiben senki nem meri bevallani, hogy a növénytermesztés és a korszerű mezőgazdaság alapvetően kártékony természete miatt állunk ma levegő- és vízszűkében és inkább megpróbálják ráfogni a szarvasmarhára a mezőgazdaság eredendő bűneit. Amióta az ember nem paleolit (kőkorszaki) életmódot folytat, vagyis nem gyűjtöget és vadászgat, azóta folyamatosan kizsákmányolja a Földet, legyen az illető személy vegetáriánus vagy húsevő. Ezt a mezőgazdaság 10-12 ezer éves gyakorlati alkalmazása után ideje lenne belátni. Ne feledjük el azt a tényt, hogy földművelés nélkül több százezer év alatt sem értük volna el a 7 milliárdos népességet. Ezt csakis az olcsó finomított szénhidrátokat (az összes gabona), hüvelyeseket (szója, bab) valamint keményítő alapú gumókat (burgonya, édesburgonya) ontó földművelésnek köszönhetjük a civilizációs betegségekkel együtt. Tudjuk, hogy különböző becslések szerint 40 000 liter víz kell egy kiló marhahús előállításához, míg csupán 110-1000 liter szükséges egy kiló búza megtermesztéséhez, de van egy nagy gond az összes ilyen számítással: ezeknek a méréseknek az alapját a gabonák egészségességébe vetett hit képezi, ezért merőben tévesek. Így csupán abban gondolkoznak, hogy a legelők és erdők helyére mennyi búzát és kukoricát vessenek és mennyi zöld területet szántsanak fel, esetleg mennyi erdőt vágjanak ki a gabonaföldek további bővítéséért. Manapság csak keveseknek jut eszébe a XIX. századi természetes állattartás, szabályos szabadlevegős legeltetéssel, az összehasonlító felmérések pedig a nagyüzemi takarmányon és tápszeren élő állattartás gabonáját számolgatják át vízre. Holott egy legelő tehén forrásvizet iszik és esővíztől növő füvet eszik, télen pedig a lekaszált szénát. Ilyenformán semmi mást nem fogyaszt és így nem tüntet el több tonna kukoricát és 16-20 millió liter vizet egyetlen tehén egy év alatt. Összegzésként tehát sajnálatos, hogy a környezetvédő vegetáriánusok az állattartást okolják a kártékony mezőgazdaságból származó következményekért.

A környezetvédelem kétélű fegyver és sokkal több ész kell hozzá, mint a környezetszennyezéshez. Ha ugyanis nem okosan alkalmazzuk a „zöld” megoldásokat, akár több kár is származhat belőle, mint haszon. Megfigyelhető például, hogy mekkora baklövéseket követtek el a döntéshozók a környezetvédelem égisze alatt. Bio üzemanyagot gyárt az egész Európai Unió úgy, hogy a legértékesebb termőtalajokat zsákmányoltatja ki az élősködő repcével. Ugyanígy, a lobbi nyomására a politikusok a nagyvárosokban biciklire ültetnének minél több embert megfeledkezve arról, hogy nagy forgalomban a szűkebb belvárosi autósávokban kerékpározók egyszerre több tíz (vagy akár száz) autót akadályoznak és még nagyobb dugót okoznak. Egyes kutatói becslések szerint egyetlen bicikli „benzinfogyasztása” így 500-600 liter/100km benzinre tehető az elméletileg nulla fogyasztás helyett, éppen a több tíz (vagy száz) egyszerre araszoló autó megnövekedett fogyasztása miatt. (Ezek a becslések viszont a gazdasági válság előtti időkre vonatkoznak, ma már egyre ritkább és nem olyan mértékű a forgalmi dugó Budapesten, ugyanis 20-25 százalékkal kevesebb autó jár mint 2008 előtt.) Az is a képmutatáshoz tartozik, hogy zöld mozgalom címszó alatt egyetlen biciklis szövetség sem számolja ki azoknak a belvárosi szakaszoknak az évente több ezer tonnára rugó széndioxid többletét, amely a biciklisávok építése miatti autósáv elvételéből származó állandó belvárosi forgalmi dugókból képződik.  Tehát aki igazán környezetbarát álláspontot képvisel, az nem ül biciklire ott, ahol nincs biciklissáv, és nem építtet ott biciklisávot, ahol eggyel kevesebb autósáv lesz miatta, ugyanis a bicikli használatával nem védi a környezetet, hanem csupán spórol, hiszen másokkal fizetteti meg azt a benzint, ami az autósok közötti haladása miatt elhasználódik, illetve a sávelvétellel akkora szennyeződést gerjeszt azokon a rövid szakaszokon, amit akár 500 ezer biciklis sem tud jóvá tenni Budapest egész területén. Majd ha az autósok 40-60 százaléka kezd majd biciklizni, akkor más lesz a helyzet, de jelenleg úgy állunk, hogy egy fővárosi biciklista szennyezése a forgalmasabb szakaszokon 60 autó belvárosi fogyasztásának felel meg, és akkor még nem számoljuk a szűk sávok és sávelvételből származó többlet szennyezést. A környezetvédelemnek ez csupán a nyugati máza, látszatintézkedések hosszú sorozata, ami a városlakókat időszakosan megnyugtatja. Ezek helyett már körülbelül 30 éve gyökeresen az alapjaitól át kellett volna szervezni az erőforrások használatát, de a gazdasági érdek mindennél fontosabb még a környezetvédelemben is.
Ezen a ponton - a félreértések elkerülése végett – tisztázni szeretnék néhány kérdést: számomra is kiemelt fontossággal bír a környezet- és állatvédelem, ebben a szellemben élünk és neveljük Lurkót, de felháborítónak találom azt, hogy az ideologizált vegetarianizmus és környezetvédelem tisztességesnek nem nevezhető eszközökkel harcol az egyébként félig nemes célokért. Amíg a sok állatvédő szervezet megható érzékenységgel és dollár milliárdokkal oltalmazza az állatokat, addig Afrikában és Ázsiában évente milliók halnak éhen és körülbelül egy milliárdan éheznek világszerte. Nem azt mondom, hogy az állatvédő önkéntesek vagy szimpatizánsok dolga lenne megsegíteni az éhező embertársainkat, de úgy tűnik, hogy azon keveseknek, akik komoly pénzforrásokkal rendelkeznek (elég sokkal ahhoz, hogy költséges világszintű szervezeteket, programokat, közszereplést tartsanak fenn), fontosabb a Föld természeti kincseinek konzerválása, mint az emberi élet. Attól igazán ijesztő a vegetarianizmus, mint ideológia, hogy a szavakban megfogalmazott üzenet valahogy így hangzik: ne egyél húst, mert így megvédheted vagy megkímélheted az állatokat (és általában a környezetet), amit pedig elhallgatnak, azt valahogy így lehetne megfogalmazni: az egyén egészsége mellékes, hiszen a Föld megmentése a cél. Egyetlen ilyen mozgalom vezetőjét sem érdekli az, hogy ezt megszürkült, netán megszuvasodott fogakkal, vashiányosan, csontritkulásosan teszi bárki, a cél a fontos, nem pedig az egészség.

A történelmi eseményeket alapul véve úgy tűnik, hogy valamilyenképpen radikalizmust szül a vegetarianizmus környezetvédelemmel való párosítása. A környezetvédelmi célok megfogalmazásával bizonyos politikai csoportosulások és társadalmi szervezetek olyan felhatalmazást adnak maguknak, amelyek nincsenek tekintettel az ember méltóságára.

A paleoval kapcsolatosan mindenesetre megnyugtató körülmény az, hogy nem illeszkedik a dogmává merevedett eszmei irányzatokhoz. Értelmezésem szerint a paleolit táplálkozás az objektíven informált, tudatos egyéni elhatározást helyezi előtérbe: hadd döntsem el én, hogy mit és milyen minőséget szeretnék táplálékként elfogyasztani. A paleo étrend eredetileg nem ötvöződik környezetvédelmi megfontolásokkal, de a táplálkozási elvei mégis visszakanyarodást sürgetnek a természetes vagy természetközeli életmódhoz: a legeltetett állat vagy a szabadon kapirgáló majorság nemcsak minőségi táplálékot szolgál, de környezet- és állatkímélő megoldás is. Mindaz, ami egyszerű és természetes egyaránt szolgálja ember, állat és környezet egészségét, egységét, nem pedig azért, mert egyesek ezt az ideológiát tűzték ki a zászlójukra. Egyes jövőkutatók szerint ez a nyugati fogyasztói társadalom és a  környezetvédő megoldásainak nagy része zsákutcába vezet a közeljövőben, hiszen illúzió környezetvédőként élni úgy, hogy eközben az ember több mint 10 ezer éve a legradikálisabb környezetátalakító. Galántai Zoltán szerint ezért nem elképzelhetetlen, hogy a valós értékeket kereső emberiség egésze, egy bizonyos csúcstechnikával és mesterséges intelligenciával támogatott újfajta vadászó gyűjtögető életmódra fog áttérni. 
A vegetarianizmusról szőtt gondolatok folytatását megtalálod itt.

Köszönöm, hogy velem gondolkozol:

Paleo Toll