2012. április 5., csütörtök

Hogyan neveltek a vadászó-gyűjtögető őseink?

A paleolit életmód ma élhető, sajátos változata a mi családunk esetében sok tekintetben összekapcsolódott Lurkó megérkezésével. A gyermekvállalás csodája számos szempontból újfajta gondolkodásra késztetett minket és olyan olvasmányokhoz, értelmezésekhez, illetve következtetésekhez vezetett, amelyek mostanra szépen lassan beépültek a családi értékrendünkbe.

Éppen evolúciós pszichológiát olvasva jutottam el egyszer a Psychology Today honlapjára, ahol a mi hétköznapjaink tekintetében is rendkívül érdekes tanulmányokra bukkantam. Susan Newman, Ph.D. írását a vadászó-gyűjtögető eleink nevelési szokásairól magyar nyelvű fordításban, átdolgozva és saját gondolatokkal megtűzdelve teszem itt közzé. A téma tehát adott: képesek vagyunk-e mi, mai szülők a gyermekeink javát szolgáló ősi nevelési elveket ma is alkalmazni?


Lurkó körülbelül három hetes volt, amikor olvasni kezdtem Jean Liedloff könyvét (A kontinuum-elv, Az elveszett boldogság nyomában címűt) és pontosan emlékszem, hogy visszhangra találtak bennem azok a nevelési szokások, amelyek a jekána indiánok körében jellegzetesek voltak. Igazából nagy megnyugvásra leltem Liedloff könyvét olvasva, mert megerősítést nyertem abban, hogy az együttalvás, az igény szerinti szoptatás és testközelség valóban a legtermészetesebb és legjobb dolog, amit Lurkónak adhattunk olyan pici korban. Eleinte még bizonytalanul, de egyre tisztábban éreztem meg azt (és beszéltük hosszú estéken át a férjemmel), hogy a manapság virágzó, elidegenítő nevelési szokásokat egész egyszerűen kerülni kívánjuk és ezek helyett olyan elveket szeretnénk gyakorlatba ültetni, amelyeket ma csak elszórtan (de egyre többen) hangoztatnak.
Rá kellett jönnöm időközben, hogy manapság az sem garancia a gyermekünk számára is optimális út megtalálásához, ha azzal az elhatározással vágunk bele a gyereknemzésbe, hogy „márpedig én az ösztöneimre és csakis az ösztöneimre fogok hallgatni”. Ezek az ösztönök ugyanis ma már nem azok az ösztönök… a földművelés óta felnőtt számos (de nem túl sok) generáción keresztül ugyanis több rossz nevelési szokás rögzült és mi ma gyanútlanul azt hihetjük, hogy az anyáinktól tanult nevelési elvek belülről fakadnak, vagyis ösztönösek. Azt tapasztaltam, hogy ennél mélyebbre kell ásnunk magunkban (és a szakirodalomban) ahhoz, hogy igazi ösztönöket és azokból is a legjobbakat tudjuk ma ápolni magunkban.
Azok a tanulmányok, amelyekre a bevezetőben hivatkozott eredeti cikk utal, azt mutatták ki, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmak gyermeknevelési szokásai szoros kapcsolatot mutatnak az ilyen közösségekben születő gyermekek jobb mentális egészségével, empatikus készségeivel, lelki (lelkiismereti) fejlődésével, továbbá intelligenciájával. A kutatásokat végző Darcia Narvaez kiemelte, hogy a mai, civilizált gyermeknevelési elveinkkel valójában egyre inkább megfosztjuk a gyermekeinket azoktól a szokásoktól, amelyek hosszútávon a jóllétüket és a morális érzéküket szolgálják. És hogy pontosan tudjuk, merre is kanyarog a helyes út, amelyet akár ma is követhetünk, érdemes betekintetést nyerni az antropológiai kutatások mélyére. Darcia Narvaez az alábbi kulcsfontosságú gyermeknevelési jellegzetességeket azonosította a távoli elődeink körében:


Követésre váró szokások a kutató
Darcia Narvaez nyomán:
Megjegyzések a cikk szerzője,
 Susan Newman, Ph.D. tollából:
1. Sok jó érintés
Semmi elfenekelés, viszont szinte állandó hordozás, ölelés és kézben tartás.
Az elfenekelés tiltása ma már alapértelmezett elvárás a szülőktől (legalábbis az kellene, hogy legyen). A szinte állandó hordozás, ölelés és kézben tartás pedig azt feltételezi, hogy a testvérek legalább 3 év korkülönbséggel jönnek a világra. Ez lenne  ugyanis optimális ahhoz, hogy a kisgyerekek és totyogók a biztonságérzetükhöz szükséges közelséget éljenek meg a szüleikkel való viszonyaikban.
2. Azonnali válasz a csecsemő vacakolására és sírására
A kisbabákat nem lehet elkényeztetni. Ez a követésre váró szokás pedig azt takarja, hogy a csecsemők igényeit még azelőtt ki kell elégíteni, mielőtt kiborulnának (vagyis kétségbeesett sírásba kezdenének) és az agyukat mérgező kémiai anyagok borítanák el. Narvaez szerint ez a melegszívű, készséges odafordulás a baba agyát nyugalmi állapotban őrzi meg mindazon évek során, amikor a személyiségük és a világhoz való viszonyuk még kialakulóban van.
Az azonnali válaszreakció nehézkes, amikor egy másik, ugyancsak zsenge korú gyermek igényeire is oda kell figyelni. Ugyanakkor nem szabad elkényeztetésre gondolni akkor, amikor a gyermekednek valóban szüksége van rád. Susan Newman megnyugtat, hogy ha az ember ezt szeretné, a kényeztetésre még sok más alkalom nyílik a gyermeknevelés során.
3. Szoptatás ideálisan 2-5 évig
A gyermek immunrendszere 6 éves korára alakul ki és ehhez az anyatej nyújtja az építőkockákat.
A civilizált világban nem látni olyan anyákat, akik 4-5 éves gyermeküket még szoptatnák, sőt, olyan 3 éveseket sem, akik még mindig kapnának anyatejet. Egyértelmű: minél hosszabb ideig tudsz szoptatni, annál jobb. Ugyanakkor, a rövidebb szoptatási idő, illetve a tápszer és a szoptatni valamilyen okból képtelen anyukák védelmében Susan Newman is kiemeli, hogy jól beilleszkedő, empatikus, és nagyon intelligens egyének generációi nőttek már fel, akiket nem szoptattak.
4. Több felnőtt gondozó jelenléte
Olyan személyek az anya és apa mellett, akik szintén szeretettel fordulnak a kisgyermek felé.
A mai családok nagy része szétszórtan él és a legtöbb kisgyerekes szülő kevés vagy egyáltalán semmiféle családi védőhálóval nem rendelkezik. A nagyszülők és közeli hozzátartozók nélkül a szülőknek gyakran kívülálló személyekre kell támaszkodniuk ahhoz, hogy a kisbabájuk felügyeletét biztosítani tudják a munkaidejük alatt. Susan Newman elismeri, hogy az egyik legnagyobb kihívást a mai szülők számára az jelenti, hogy a családi körön kívül olyan gondozókat találjanak, akik valóban szeretetet nyújtanak a gyermekeiknek. Mégis, ez számos szülőnek sikerült már.
5. Szabad játék különböző korú gyermekek körében
Tanulmányok utalnak arra, hogy azok a gyerekek, akik nem játszhatnak eleget, jobban ki vannak szolgáltatva a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarnak és egyéb mentális egészségi problémáknak.
Susan Newman külön köszönetet mond ezért a viszonylag könnyen megoldható ajánlásért. Azt ajánlja, hogy csökkentsük a tervezett magánórák számát és minden olyan jellegű esemény gyakoriságát, amely valamilyen kényszerű tanítási célt szolgál. Ne kényszerítsük versenyelőnybe a gyermekeinket az élet korai szakaszában. Egyszerűen hagyjuk játszani őket a barátaink gyermekeivel, unokatestvéreikkel és bármilyen más gyermekkel, aki a közelünkben lehet.
6. Természetes szülés
Ugyanis ez olyan hormonális lökést ad az anyáknak, amelyből az újszülött gondozásához szükséges energiát meríthetik.
Susan Newman megjegyzi, hogy mivel a mai nők gyakran idősebb korban szülnek, a természetes szülés sokszor nem járható út a számukra.

Az a gyanúm, hogy Susan Newman nem élte meg a természetes szüléssel járó eufóriát, ezért nem érezheti igazán magáénak a természetes szülés lényegét. Mégis, a Darcia Narvaez által kiemelt 6. pont rendkívüli fontossággal bír a mai, császármetszésekkel tarkított világunkban. Eufória nélkül is lehet jól gondozni, csak még sokkal nehezebb. Mint ahogy szoptatás nélkül (vagy csak rövid távú szoptatással) is lehet gyermeket nevelni, de téves lenne azzal áltatni magunkat, hogy ezzel esetleg könnyebb dolgunk lesz az anyaság kihívásai közepette.

A Darcia Narvaez által összegezett gyermeknevelési szokások gyakorlatilag ugyanazok, amiket Jean Liedloff is felismert a 70’-es években a jekána indiánok körében. Mégis, fontosnak tartottam külön forrásokat is felmutatni, amelyek talán kevésbé ismertek a magyar olvasók körében, de ugyanarra az útra terelnek bennünket: a gyermek igényeire odafigyelő, melegszívű nevelésre. Bízom benne, hogy aki támogatásra szorul a természetes gyermeknevelés megpróbáltató útján, megtalálja ezeket a sorokat és erőt merít majd belőlük (akárcsak én magam is, amikor ezt írva újra megerősödöm).
A vadászó-gyűjtögető őseink gyermeknevelési szokásait feltáró kutatások következtetéseit olvasva azt hiszem, joggal sóvároghatunk mi, mai anyák: bárcsak volna bennünk kellő akarat, kitartás és odaadás, bárcsak kapnánk annyi támogatást a párunktól, tágabb családunktól és környezetünktől, bárcsak lenne elég időnk ahhoz, hogy a gyermekeink legalapvetőbb igényeit kielégíthessük mindaddig, amíg ők ezt igénylik. Most már tudom: ez nem kis dolog. Ugyanis évekről van szó (nagyjából az első három életévről) és ma nem élünk olyan hagyományos környezetben, ahol ezek az egyszerű, valóban létfontosságú dolgok természetesek és általánosan elfogadottak lennének. Sőt, éppen ellenkezőleg: az ölben hordozás, együttalvás, hosszú távú szoptatás gyakran rosszallást, neheztelést, vagy akár irigységet és haragot, de legalábbis bírálatot vált ki családi és baráti körben, tanintézményekben egyaránt. Azt is mondhatnám – csak nagyon nyafogósan hangzik, de most már, ha itt tartok, legyen! - hogy igazságtalanul nagy teher a mai anyákon az, hogy a természetes gyermeknevelés (modern formájának) sikere kizárólag attól függjön, hogy ők maguk mennyire bírják a strapát hosszútávon. Ugyanis ez a melegszívű odafordulás, ami az ősi nevelési minta sajátja, nagy kihívás lehet rövidtávon (pár hét vagy hónap erejéig is), hát még éveken keresztül (különösen, ahogy évről évre fokozódik a külső nyomás). Pedig mégis erre kanyarog a helyes út, hiszen csupán a mi felnőtt világunk és környezetünk változott, de a gyermekeink alapvető igényei nem.
Narvaez jogosan jegyzi meg, hogy a fenti pontok mindegyike tekintetében a mai szülők a pályagörbe lefelé mutató ágán helyezkednek el. A vadászó-gyűjtögető őseink gyermeknevelési szokásai ébresztőt kellene, hogy fújjanak minden szülőnek: hordozzák a babáikat, töltsenek annyi időt velük, amennyit csak megtehetnek, szánjanak időt a szabad játékra és fontolják meg a szoptatás túl korai abbahagyását. Saját meglátásom szerint pedig az anyáknak sokszor nemcsak arra van szükségük, hogy megtudják, mi lenne a helyesebb, természetesebb út, hanem gyakran az igazi támogatás és elismerés hiányzik ahhoz, hogy ezt az utat (minden nehézségével együtt) végig tudják járni. Ez a cikk így arra is bátorítani kívánja az anyákat, illetve apákat, hogy merjenek többet adni a gyermekeiknek magukból annál, mint ami feltétlenül jól esik, merjenek több időt áldozni rájuk annál, mint amit talán eredetileg elképzeltek és merjék nagyobb erővel felvállalni az anyaságukat/apaságukat annál, mint amiért a környezetükben taps jár.

2012. év Húsvét ünnepe alkalmából azt kívánom, hogy akinek füle van, hallja meg.

Köszönöm, hogy olvastok!

Bogyó



9 megjegyzés:

  1. csak bólogatni tudok ;)
    és csodállak, hogy így tudtál hallgatni a megérzéseidre. ez az, amit én már csak a 2. babánál tudok majd alkalmazni.

    VálaszTörlés
  2. Egyetértek minden szavaddal.
    Nagyon nehéz az ösztöneidre hallgatni, amikor a szokás teljesen mást diktál és nincs senki vagy semmi körülötted, ami az ösztöneidet támogatná.
    A téma gyakorlati oldalában nagy segítséget nyújtanak William és Martha Sears könyvei, pl. az Attachment Parenting.
    A Kontinuum-elv című könyv rám akkora hatással volt, hogy angolul is beszereztem és a férjem is elolvasta. Onnantól kezdve 1000%-ban támogatott és ajándékba is ezt veteti meg velem a várandós kismama barátainknak.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Juca, Alexandra!
    Úgy örülök, hogy Ti is hangot adtok ezeknek az anyai érzéseknek. Én sok támogatást kapok a környezetemtől és így is néha elbizonytalanodom. Azt hiszem, sokszor egyedül maradunk a számunkra fontos dolgokkal, de ha kiállunk ezekért, mindig meglesz a gyümölcse.
    Juca, Neked még egészen pici babád van, meg egyébként is, a melegszívű odafordulás soha nem késő első babánál sem.
    Alexandra, a férj/társ bevonása tényleg kulcsfontosságú. Biztos, hogy nem kapnék ennyi támogatást a férjemtől, ha nem olvasná ő is nagyjából ugyanazokat a könyveket, amiket én.
    Köszönöm a támogató szavakat!
    Bogyó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viccelsz? Kőkemény egyéves :)
      Hogy félre ne érts, kibővítem a mondandóm: Az első hónapokra rányomta a bélyegét a rengeteg külső elvárás és a "hagyományos" (3 óránkénti szoptatás, szoktasd saját ágyba stb) hozzáállásúak kampánya. De melegszívű odafordulásban sosem volt hiány.
      Ha lesz második gyermekem, akkor már tudni fogom, hogyan lehet bízni egy csecsemőben és a saját megérzéseimben.
      Elizabeth Pantley-től olvastam már, ha aktuális lesz akkor mindenképp beszerzem amiket ajánlottatok.

      Törlés
    2. Épp olvastam a blogodon az egyéves köszöntőt, nagyon élveztem! Igen, nagyon erős kampány zajlik a kötődés ellen és én azt tapasztalom, hogy az idő múlásával egyre rosszabb ez a külső nyomás. Mert az, amit esetleg mégiscsak elfogadnak egy fél éves-egy éves gyermeknél (mondjuk az ölbevétel), az 2 éves kor fölött már komoly bírálatot vált ki. Az olvasás azért is jó, mert - ha jó könyveket választasz - tényleg megerősít az elköteleződésben. Alexandra is remek könyveket ajánl.

      Törlés
  4. Én még azt is hozzátenném, hogy 3 éves korig legyen otthon a baba, ne bölcsibe, majd csak ha betöltötte a három évet kezdje az óvodát, a kötelező reggeli meneteléseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szemera!
      Örülök, hogy hozzászóltál. Valóban, az első három életév szerintem is meghatározó jelentőségű. Mégis, sokan vagyunk, akik munkát is vállalunk a gyermeknevelés korai évei mellett. Ennek a blognak az is a szerepe, hogy dolgozó anyukáknak is támogatást nyújtson: sokszoros a teher, de gyümölcsöző a fáradság. Meggyőződésem, hogy így is lehet kiegyensúlyozott családi életet élni, amihez komoly támaszt nyújthat a fenti hat szempont napjainkban való alkalmazása.
      Bogyó

      Törlés
    2. Mint minden, ez is amolyan trade-off dolog: ha a közvetlen, de relatíve kis szociális teret adó mai családot és egy jó, nem túlterhelt bölcsőde gyerekközösségét [ahova a gyerek szívesen jár] rakod mérlegre (mind más gyerekekre, mind a család jelentette biztonságra szükség lenne), akkor tényleg inkább az a mérvadó, hogy egyéb szempontok mit diktálnak.

      Törlés
    3. Kedves Mau Palantír avagy Metanoia (ha jól látom :)!
      Tényleg összetett és nehéz döntések sorozata a nevelés manapság, mérlegelés és kompromisszumok nélkül nem is lehet (talán éppen ez adja a hétköznapok báját). Hálás vagyok azért, hogy részmunkaidőben dolgozhatok és remek bölcsődét találtunk, de mégsem ideális a helyzet és tényleg sok erőfeszítésünkbe kerül az, hogy valamelyest vadászó-gyűjtögető szempontokat alkalmazhassunk modern formában. Remélem, hogy ez a blog hosszú életű lesz és majd beszámolhatok a munkánk gyümölcséről :)
      Egyébként pedig köszönjük, hogy benéztél hozzánk és nem hagytad szó nélkül. Igazán írhatnád a blogjaidat!
      Bogyó

      Törlés