2012. március 25., vasárnap

Többnapos kirándulás mozgó paleo konyhával

Egészen gyakran – pontosabban: mindig – elkövetem azt a hibát, hogy egy-egy kiruccanásra úgy készük és indulok el, hogy na most végre én is kipihenhetem magam. Pedig több év családanyaság után igazán tudhatnám, hogy a pihenésnek egészen más dimenziói nyíltak meg és nem a hátradőlős olvasgatás nyújtja a legnagyobb megnyugvást, hanem azok a múló pillanatok, amikor az egész család számára minden együtt van és senki sem elégedetlenkedik (én sem).

A mostani tavaszi kirándulásunk a Szigetközben persze nem volt tökéletes, de azért a szervezésért kiosztottam magamnak a szakmai zsűri különdíját. Mostanra egészen hozzám nőtt az otthoni konyhám, ahol mindig minden kéznél van, a felpakolt dobozokból mégis egészen jól elboldogultunk.

Tavaly nyáron (amikor még eszünkbe sem jutott a blogolás, de már paleo étrenden voltunk otthon és kiránduláson egyaránt) szereztem némi tapasztalatot arról, hogy mire van feltétlenül szükségünk egy hosszú hétvége alatt. Annak ellenére, hogy a hétköznapokhoz képest utazáskor gyakrabban megfordulunk egy-egy étteremben, legtöbbször így is számos étkezést kell saját magunknak megoldanunk. Az elmúlt években egyébként is rájöttem: mivel mi tudjuk a legjobban, hogy pontosan mire van a családunknak igénye (étel, kényelem, kikapcsolódás és egyebek szempontjából), az a legbiztosabb, ha nem bízzuk másra a szervezést, még főzés tekintetében sem. Különösen, ha vidékre utazunk, és - bármilyen kreatívan is igyekszünk összeválogatni az étlapon szereplő fogásokat - a gabona- és krumplifélék felszolgálását sehogy sem tudjuk elkerülni (a pincérnek meg nem biztos, hogy kiselőadást akarunk tartani a válogatós szokásainkról). Ezúttal is egészen megfeledkeztem arról, hogy a fácán húslevest esetleg főtt laskával (tésztával) is tálalhatják – nekem most már évek óta eszembe se jut, hogy ilyesmivel szegényítsem a táplálékomat.
Tervezés

Sok éven keresztül egyáltalán nem mertem előre tervezni, mert mindig attól tartottam, hogy mi lesz, ha mégsem az elképzelések szerint alakulnak a dolgok. Persze túl könnyű és talán unalmas is lenne ez a kiszámíthatóság, mostanra minden esetre túljutottam ezeken az aggályaimon és rájöttem: minél több mindent sikerül végiggondolnom egy-egy út előtt, annál könnyebb dolgom lesz a helyszínen. Ugyanis bizonyos élethelyzetek akkor is biztosan előfordulnak, ha előzetesen nem szívesen gondolok ezekre. Kinek lesz kedve vacsorát készíteni egy hosszúra nyúlt erdei séta után, amikor legszívesebben én is hátradőlve várnám, hogy elém tálaljanak valami finom és tápláló harapnivalót? Persze szívesen vállalom ezt a kisebb szolgálatot, de jó, ha a magam segítségére sietek azzal, hogy már előzetesen kigondolok valami gyorsan elkészíthető (nyilván paleo) ételt. Ekkorra már mindenki nagyon fáradt és türelmetlen lesz, ezért is jobb felfegyverkezni a „mikor lesz már vacsora?” kezdetű szólamokra. Ha nem vigyázok, ekkor tűnnek el azok a paleo sütemények, amiket persze nem előételnek szántam. Szóval megtanultam (éppen csak folyamatosan fejlesztenem kell azt az új képességemet), hogy a gondos tervezés a paleo konyha kulcsa, kirándulás esetén pedig ez fokozottan igaz.

A saját kényelmem és nyugalmam szempontjából tehát mindig hasznos előzetesen végiggondolnom (jegyzetelni még jobb), hogy nagyjából mikor mit fogunk enni, milyen finomságokat lesz jó elővenni egy-egy gyalogtúra közben, mennyi idő áll a rendelkezésünkre és ebbe milyen látnivalók megtekintése fér bele az adott vidéken.

Olyan szálláshelyet szoktunk keresni, ami természetközeli és ahol egészen önellátó életmódra lehet berendezkedni arra a pár napra. Alapvető szempont, hogy legyen saját konyharész, főzőlappal és hűtőszekrénnyel. A legtöbb ilyen helyen tökéletesen felszerelt konyhát találtam, fölösleges volt cipelni a kedvenc fakanalamat (a répafélékhez használt krumpli hámozót viszont jó ötlet volt betenni – de ez már háziasszonyos kényeskedés a részemről). Nagy, közepes, kicsi és még kisebb dobozok nélkül viszont már semmiképp nem tudnék elindulni.

Mozgó paleo konyha

Az utazást megelőzően (na nem sokkal) nagyjából a következő kategóriák szerint csomagolok: 1/ előre elkészített ételek, 2/ további főzési alapanyagok, 3/ fűszerek és 4/egyéb konyhai kiegészítők. A mozgó konyha pedig egy keletnémet jellegű hűtőládából (amit egyébként nem szívesen vállalunk nagyközönség előtt, de a húsok és a tojás miatt kénytelenek vagyunk magunkkal vinni) és egy nagy műanyag rakodóládából áll. A három napra ezúttal készen vittünk magunkkal egy kisebb sós lepényt, kókuszos-mazsolás süteményt, bőséges adag előre megsütött húst és csőben sült zöldségeket. További alapanyagként pedig bepakoltunk 1 fej jégsalátát, ½ kg lilahagymát, 3 kg almát, 3 szardíniakonzervet, 3 avokádót, 2 kg murkot (sárgarépát), 10 tojást, 1 csomag zellerszárat, 2 kg narancsot, 5 banánt, 1 citromot, 1 szál szárazkolbászt, ¼ kg házi májast, ½ kg lefagyasztott és előre feldarabolt nyers húst, 1 üveg zakuszkát (köszönjük, Mami!), és 100 g vajat. A fűszeres dobozomba tettem sót, a kedvenc zöld fűszereinket (bazsalikom, majoránna, oregano), Macalik Ernő féle fűszerkeveréket, holland kakaóport és őrölt fahéjat. Az egyéb kategóriába tartoznak a táplálék kiegészítők, néhány kényelmi konyhai eszköz (jó kés, abrosz, szalvéta, kukászacskó, evőeszközök, stb.), illetve betettem még egy csomag gyógyfüvekből összeállított, házi teakeveréket is. Új környezetben (különösen szürkület táján vagy reggelire) olyan megnyugtatóan tud hatni egy csupor otthon ízű tea.

Mióta Lurkó egészen jól kezdett beszélni és sok mindent sikerül is kihalásznom a gondolataiból, az étrendünkkel kapcsolatos saját küzdelmeiről is egyre több szó esik. Erről majd egyszer külön írok, ezúttal csak annyit kívánok elmondani, hogy első nap azzal ébredt, hogy ő bundás kenyeret szeretne reggelizni. Rögtön megértettem, hogy ez valami bölcsődei élményből származhat (ahol ő – ugye a többiektől eltérően – nem szokott kenyeret enni), a paleos étrendünk óta pedig nekem eszembe se jutott ilyesmit készíteni. Éppen ez a reggeli nyilván az elutazós hétvégére tervezett menüben sem szerepelt (lám, oda a gondos tervezés), de kapóra jött a lepényünk és így nem kellett különösebben magyarázkodnom (tudod, mi ezt nem esszük, mert…). Lurkó – tudomásom szerint – nem kóstolt még „igazi” bundás kenyeret, de jóízűen majszolta a paleos változatot. Nekem is nagyon ízlett, csak a férjem nem volt túl lelkes az újítástól… igaz is, ha már bundás kenyérként kerül valami az asztalra, akkor joggal várja az ember a még gyerekkorból ismert ízvilágot. Ezen kívül a kirándulás során ettünk még kakaós gyümölcssalátát, lilahagymás-szardíniás-zellerszáras salátát, zöldfűszeres-citromos avokádósalátát, hagymával párolt húst vajon sült murokkal (répával), főtt tojást, és gyümölcsöket. Egy vacsorát fogyasztottunk végül étteremben, ami éppen arra volt jó, hogy legközelebb már erre se vágyakozzunk, mert finomabb és jobb minőségű étel kerül ki a mi kezünk alól.

Miért jó ez az egész?

Az előzetes bevásárlás, a pakolás, az elindulás szinte mindig kihívást jelent, mert olyan nehéz mindent optimálisan összeegyeztetni. A helyszínre megérkezve viszont már mindig úgy érezzük, hogy a befektetett energiáink ezúttal is sokszorosan megtérülnek. Olyan jó az, amikor ráérősen a jó levegőn lehet tölteni a nap nagy részét, a konyhaajtó a csupa újdonságokat rejtő kertbe nyílik, Lurkó pedig kötetlenül fedezheti fel az új helyszínt és felügyelet nélkül is biztonságban van a kertben. Annak ellenére, hogy a konyhai előkészület kiránduláskor is elmaradhatatlan, az étkezés egészen a háttérbe szorul, ilyenkor mindig kizárólag a létfenntartást szolgálja, és mi nyugodtan átadhatjuk magunkat a közösségi tevékenységnek.

Nagyon élvezzük továbbá felfedezni egy-egy ismeretlen vidék növény- és állatvilágát. Ezúttal is sikerült új madárfajokat megfigyelni és csodálatos élmény volt vadon termő, végeérhetetlen hóvirágpázsitot látni minden erdőben, ahol csak megfordultunk a Szigetközben. A kétszemélyes apartman, ahol laktunk, az erdő szélén feküdt (Dunasziget egyik utolsó udvarán), esténként egészen félelmetes volt hallgatni az élő erdő hangjait, például az őzek éjszakai rövid ugatásszerű hangját. Kulturálisan is rendkívül sokat adó vidéken jártunk, bár kisgyerekkel kissé felszínesen sikerült meglátogatni a templomokat és várakat. Célirányosan jártunk Dunakilitin, Máriakálnokon, Héderváron és Mosonmagyaróváron, és több más kisebb falut is érintettünk. Lurkó számára (és nem csak) minden bizonnyal a dunaremetei Dodó Vadfarm nyújtott különleges élményt – tényleg szép és igényes környezetben láthattuk a vidék jellegzetes vadállatait. A híres termálvizekben viszont nem sikerült megfürdenünk és sok minden mást is tartogatunk még a következő szigetközi látogatásunkra.

Köszönöm, hogy olvastok!

Bogyó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése