2013. április 7., vasárnap

Télbúcsúztató narancsos torta

Azaz babaváró és télbúcsúztató. A barátnőm kisfia, Vincent azóta már megszületett, de az érzékeinkkel megragadható tavasz még várat magára Budapesten. Pedig már annyira hiányzik! A színei, az illata, de leginkább talán az ízei. A különösen hosszúra és hidegre sikerült télutó próbára teszi a türelmemet: friss ízekre vágyom, és azok még sehol sincsenek.


Friss tavaszi termény hiányában így maradnak a téli csemegék. A görög narancs igazán páratlan, és akkor is nagyon jól esik, amikor én már magyar szamócáról álmodom. Ehhez az ünnepi tortához pedig igazán kevés hozzávaló szükségeltetik, az élmény pedig maradandó. Bár lehet, hogy főleg Vincent miatt.


 
Mostanában ritkábban nyúlok paleo maglisztekhez, mint néhány évvel ezelőtt, de ha mégis, akkor nagyon szűk listáról választok. Kókuszliszt mindig van a kamrámban, másféle lisztet viszont nem is tartok otthon. Néhány mag jön még szóba darált formában: dió, mandula, illetve mák. És ha ilyesmik is szolgáltatják a sütemény piskótáját, csupán minimális mennyiséget, két-három evőkanálnyit használok fel egy többszemélyes tortához is.



A narancsos ünnepi torta nem kisgyereknek készült, hanem nekünk, anyukáknak. Hogy méltóképpen megünnepeljük az anyává válást, a szülésre való készülődés lélegzetvisszafojtott pillanatait, az Élet csodáját, és azt a kegyet, hogy nekünk olyan fontos rész jutott ebből. Legalábbis ilyen gondolatokkal tűzdeltem a tortát készítés közben. Ehhez képest a torta összeállítása gyerekjáték.

A legkedvesebb kerek jénai üvegtálamat vastagon megvajaztam, ebbe helyeztem bele a cikkezés helyett vékonyra felszeletelt narancskarikákat. Ha biztosan tudnám a narancs vegyszermentes származását, a héját is szívesen rajtahagynám. Két nagyobb (vagy három kisebb) narancs húsát érdemes felszeletelni. A piskótához pedig három tojást, 100 gr kézzel darált, hámozott mandulát, egy enyhén púpozott evőkanál kókuszlisztet, 40 gr vajat, és 3 evőkanál nyírfacukrot használtam. A tojássárgákat habosra kavartam az édesítővel, hozzáöntöttem az időközben megolvasztott vajat, majd belekevertem a kókuszlisztet és a mandulaőrleményt is. A tojásfehérjét külön kemény habbá vertem, és utólag kevertem lazán hozzá az előbbi masszához. Egészen folyékony masszával dolgoztam, amelyet végül rásimítottam a narancskarikákra, és viszonylag alacsony hőfokon (kb. 140C-on) tűpróbáig sütöttem. Hámozott, szeletelt mandulával díszítettem, és boldogan vittem a lányokhoz. Pedig közben asszonyok lettünk, na sebaj.

Igazán ünnepelhetnénk gyakrabban!
Bogyó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése